100% – Nagy Találkozások a Deák téren a 47. KÖSZI Megálló istentiszteleten

Szöveg: Halász Endre, fotó: Capras Viktor

Budapest – Az idei Megálló-sorozat 2016. május 22-én, vasárnap folytatódott. Az év központi témája a Találkozások voltak. Ezúttal a Nagy Találkozásról volt szó. Így, nagybetűkkel. Milyen egy igazi Nagy Találkozás? Honnan tudjuk, hogy egy találkozás kiérdemli a „nagy” jelzőt? Mit érzünk előtte, egyáltalán, várjuk-e, számítunk-e rá, vagy csak egy megfoghatatlan vágyakozás előzi meg? Mi történik utána? Megváltoztat-e minket, megszilárdít, vagy éppen kimozdít? Valószínűleg mindannyiunk életében volt már egy Nagy Találkozás, tehát tudjuk, mi történik közben: teljes odafigyelés, katarzis, 100%.

Az istentisztelet keresztelővel indult, ami újdonság a Megállók történetében. Gáncs Péter püspök keresztelt meg egy kislányt, aki annyira aranyos volt és úgy tudott örülni mindennek és mindenkinek, a zenétől a fotósig, hogy lendületet adott az este további részéhez.

Vajdics Anikó vezette az interaktív drámajátékot, amelyben behunyt szemmel elképzeltük, hogy egy olyan vidéken élünk, ahol nagy a forróság, és kútra kell járni ahhoz, hogy vízhez jussunk. Mindenki hajnalban megy vízért, amikor még nincs annyira meleg, és mi mégis délidőben, a legnagyobb hőségben indulunk el. Hogy miért? Talán el akarjuk kerülni a nyüzsgést, nem vágyunk apró-cseprő találkozásokra.

Elképzeltük nem csak a fizikai szomjúságot, hanem a lelkit is, s ennek kapcsán megkérdeztük magunktól: milyen kútra vágyunk? Mi hiányzik a mi lelki edényünkből? Mivel szeretnénk megtölteni? Először lerajzoltuk ezt a „kutat” egy papírra. Majd azt is elképzeltük, hogy ha a valóságban is rátalálnánk, vajon kivel találkoznánk ott, ki lenne az a forrás, akit keresünk, és az ő nevét is felírtuk. Végül egyenként odamentünk a kutat jelképező keresztelőmedencéhez, és ott párokban megbeszéltük, mit és miért írtunk a papírra. Nem tudom, a többiek „kútja” milyen volt, de a mi kis páros beszélgetésünk igencsak mélyre és szomorúra sikeredett, inkább a hiányról, mint az elképzelt megoldásról szólt, úgyhogy szükség is volt a korábban említett lendületre.

Az igehirdetés alapigéje a samáriai asszony története volt. Szántó Enikő lelkész is egy kútnál megesett találkozásról beszélt, ami az asszony esetében váratlan volt, de nagyon nagy szüksége volt rá. Jézus az a forrás, akihez visszatérhetünk, hogy megszűnjön a lelki szomjúság. Az igazi Nagy Találkozás nem lehet más, mint amikor visszamegyünk ehhez a forráshoz. A samáriai asszony, aki megvetett volt a közösségében, e találkozás után maga is bizonyságot ad erről a forrásról a többieknek, tehát jelképesen olyanná válik, mint egy korsó, akiből a hívek is meríthetnek. Jézusnak pont így kellünk mi is, a hibáinkkal és a terheinkkel, hogy bizonyságot adjunk e forrásról, és hogyha esetleg mégis úgy érezzük, hogy kifogytunk a forrásvízből, újra és újra visszatérhetünk hozzá, mert ez a forrás soha nem szárad ki.

A zenei kíséretet ezúttal is a Sánta József vezette Mandák Bandnek köszönhettük.

Képek a 2016. májusi Megállóról: