Segíthetek? – Gyógyító találkozások a 45. KÖSZI Megállón

Ha segítek valakinek, attól neki lesz jobb, vagy mindketten gazdagodunk? Ha nekünk szükségünk van rá, kitől várhatunk segítséget? Hogyan kérjünk segítséget?

Szöveg: Koknya Dorottya kép: Capras Viktor

Egy igazán jó istentisztelet élményekkel tölt fel és gondolatokat ébreszt – ezt élhettük meg személyesen virágvasárnap, 2016. március 20-án az Újpesti evangélikus templomban, a 45. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteleten, Solymár Péter lelki – és Vajdics Anikó drámapedagógiai vezetésével. A szervezésről és a szeretetvendégségről a KÖSZI önkéntesei gondoskodtak.


Szeretek magamra úgy gondolni, mint aki erős, s az erejét képes másokkal megosztani. Ezt a segítő hozzáállást a KÖSZI önkénteseként is meg tudom élni, akár a Megálló istentiszteletre előkészülés, akár a nyári táborok során. Talán nem meglepő azonban, hogy néha nekem is elfogy az erőm, az energiám: ilyenkor nekem van szükségem segítségre. Bevallom, nekem nehezemre esik segítséget kérni. Ezért is örültem már előre a Gyógyító találkozás témájának: talán kicsit még közelebb kerülök ahhoz, hogyan teremthetek egészséges egyensúlyt a segítség adásában és elfogadásában. Talán azzal, hogy közösségben élem meg a segítséggel, a gyógyítással-gyógyulással kapcsolatos helyzeteket, összetettebb válaszokat kaphatok.
Nem csak, hogy nem csalódtam, de még a vártnál is többet kaptam.

A helyszín a megszokott Deák téri evangélikus templom helyett kivételesen az Újpesti evangélikus templom volt. Emberléptékű, otthonos, meleg fényekkel. Kisebb a mozgástér, de éppen illett az alkalomhoz. A templom előtti parkban a megszokott Deák téri nyüzsgés helyett üres padok, rendezett virágszigetek. Gyógyító találkozáshoz talán elképzelni sem lehetett volna alkalmasabbat.

Az énekelt elmélyedést ismét a Sántha József vezette Mandák Band segítette csodálatos hangokkal, hozzáértő és felkészült hangszeresekkel és hallhatóan sok-sok próbán át összeszokott harmóniával.

Vajdics Anikó a Mentactor drámacsoport vezetőjeként két, egymástól nagyon eltérő játékkal segített megfogni és átélni a gyógyítás különböző aspektusait.
Elsőként egy személyes helyzetben mindenki a helyén ülve, kényelmesen, csukott szemmel mélyedhetett el. Egy találkozást képzeltünk magunk elé valakivel, aki közel áll hozzánk és gyógyításra, a mi gyógyításunkra szorul. Bőven kaptunk időt, hogy megérintsen minket a találkozás: volt, aki elhunyt szerettével találkozott, más éppen betegeskedő hozzátartozóját látogatta meg lélekben, megint más egy megtörtént gyógyító folyamat emlékébe utazott vissza. Anikó bátorított minket, hogy nyugodtan engedjük felszínre az érzelmeinket, hiszen egy-egy gyógyító találkozás alkalmával a gyógyító is gyógyul.
Természetesen a társas játék sem maradhatott ki. Helyünkről felállva bejárhattuk a teret, mozoghattunk egy kicsit, és eközben kitaláltuk, vajon bennünk mi az, ami nem működik jól. Amikor mindenki ráérzett, hogy benne mi szorul gyógyításra, és ezt el is tudta helyezni a testében valahol, párokat alakítottunk. Akik hasonló problémával küzdöttek, akiknek hasonló helyre, testrészre került a fájdalmuk, azok gyógyíthatták egymást: vérmérséklettől függően jó szóval, kézrátétellel, simogatással, öleléssel, masszírozással. A játék végén az így alakult párok egymás mellé ültek vissza a padokba.

Solymár Péter lelkész igehirdetésében példákon keresztül világította meg, hogy a gyógyítás és a gyógyulás igen összetett feladat, s ha nem kiegyensúlyozott a testi és a lelki gyógyítás, a mérleg elbillen. Ha valaki a kórházból a zárójelentés szerint gyógyultan távozik, nem jelenti azt, hogy nem lehet szüksége további támogatásra. Ha a szociális ellátórendszer vagy a közösség nem karolja fel, nem foglalkozik vele, nem gyógyítja a lelkét is, az könnyen vezethet ahhoz, hogy újból megbetegíti magát az illető, s egyre többször szorulhat ismét kórházi kezelésre.
Sajnos nem csak a kórházon kívül feledkezik el az egészségügyi ellátórendszer a lélekről: a kórházban sincs olyan helyiség, vagy akár csak egy csendesebb, a többiektől elzárt sarok, ahol a bekerült beteg kettesben beszélgethetne a lelkésszel. Pedig ennek a védett térnek a megteremtésével minőségi javulás, számadatokkal mérhető gyógyulás lenne elérhető, hiszen a testi és a lelki jóllét összefügg: ezt mindenki akár saját példáján is megélheti.

Solymár Péter javaslatára a felajánlás során összegyűlt 14100 forintot az újpesti gyülekezet egyik tagja, egy gyermekeit leukémiásként egyedül nevelő édesanya kapta meg.

A Megállók elmaradhatatlan része a szeretetvendégség. Számomra rendkívül örömteli volt, hogy nem csak a KÖSZI önkéntesei, de az újpesti gyülekezet tagjai is lelkesek és szorgosak voltak. A szendvicsek elkészítése, az asztalok előkészítése, majd a mosogatás, pakolás, takarítás során mindenki megélhette egy kicsit, hogy minden apró felajánlás számít, aki megkérdezte: „Segíthetek?”