Valami véget ért. Kezdődik más talán? – KÖSZI 48. Megálló istentiszteletén

Szöveg: Koknya Dorottya, fotó: Capras Viktor

A nyár közepén csodálatos dolog megélni a napos évszak minden egyes örömteli pillanatát, és emellett van egy kis időnk visszatekinteni az elmúlt évre és egyben felkészülni az őszi feladatokra, az új kihívásokra. 2016. június 19-én lezárult egy újabb évad a KÖSZI Megálló interaktív istentiszteletének történetében: Ég veled! címmel a búcsú és az elengedés témáját jártuk körül a Deák téri evangélikus templomban Kadlecsik Zoltán és Vajdics Anikó segítségével.

Itt vagyunk a nyár kellős közepén! Bármit csinálunk is a hétköznapokban, biztos vagyok benne, hogy az évnek ez a szaka mindenki szívében kitüntetett helyet foglal el. Világos van már kora hajnalban, és este is, egészen sokáig. Számos gyümölcsnek és zöldségnek van most a szezonja, ha nincs is kedvünk főzni, akkor is jól lakhatunk dinnyével, ribizlivel, paradicsommal, meggyel. A diákoknak nem kell dolgozatra készülniük, az egyetemekre, főiskolákra frissen felvettek is messze vannak még az első zárthelyi dolgozatoktól. A dolgozók pedig az egész évben féltve kuporgatott szabadságmorzsákat válthatják jól megérdemelt pihenésre, végre beérik a számos túlóra és extra műszak.
Mennyi-mennyi lehetőség kínálkozik ilyenkor a feltöltődésre! Vízparton pihenni, fesztiválokba, táborokba menni, kirándulni, utazni, új tájakat, városokat, embereket megismerni, vagy újra látni a régieket.

Bármi legyen is az úti cél, már maga a készülődés is izgalmas. Itt most nem a „vajon elraktam a pizsamát”-féle izgalmakra gondolok, hanem arra a várakozásra, amikor tudjuk, hogy valami nagyszerű fog történni, és már az addig vezető út is lenyűgöző. Az álmodozás, tervezgetés után végre tényleg itt vagyunk a kellős közepén egy csodálatos vakációnak.

Átszállások, várakozások vonatállomásokon, buszpályaudvarokon, kikötőkben, megállókban.
Mindezt azért, hogy kiszakadhassunk a mindennapi rutinból, az állandó hajtásból és feltöltekezzünk élményekkel, emlékekkel a többi évszakra. Olyan élményekkel, amelyekre nem csak visszagondolni jó, de akár építőkockái is lehetnek saját magunknak, annak a „jobb embernek”, akivé válni szeretnénk.

Év közben erre remek alkalmat nyújtanak a Megálló istentiszteletek. A 2015/2016-os évad tematikája a Találkozások volt. Első találkozás, újra találkozás, nagy találkozások, és igen, a búcsú. A júniusi Megálló istentiszteleten Kadlecsik Zoltán lelki, és Vajdics Anikó drámapedagógiai vezetésével a búcsúval, elengedéssel és egy új találkozás reményével zártuk az évet. Igazi családias hangulatban nem csak gondolatainkat, de – technikai nehézségek miatt – a papírra írt énekeket, imákat is meg tudtuk osztani egymással.

Vajdics Anikó az interaktív részben arra kért minket, írjunk táviratot annak, akitől nem tudunk vagy nem tudtunk elbúcsúzni. A táviratból egymást tanítva papírhajót hajtogattunk, majd mindenki elengedhette, vízre ereszthette saját hajóját. Az istentisztelet során sokszor odapillantottunk még a hajókra, ahogyan lassan eláztak és az enyészeté lettek, ezzel az általuk hordozott búcsúüzenetek is átlényegültek, egy közös masszává egyesülve.
A búcsú fájdalmát Kadlecsik Zoltán prédikációja oldotta. Az ember „egyenes beszédet” vár el Istentől, de fel kell ismernünk, hogy a kitérőnek tűnő válaszok biztatást jelentenek, és éppen szeretetteljes bizonyosságot, hogy Isten velünk van. Ha mindenki elhagy, és mindenkitől búcsút is kell venni, Isten akkor is örökre velünk marad, Ő soha nem vesz tőlünk búcsút. Saját csupa derű személyiségével és mosolygós kiállásával támogatta az üzenetet: csak a véges földi életünkben van jelentősége az elválásnak, Isten szeretete az ember iránt azonban végtelen.
A Megálló istentiszteletek új évadja szeptemberben indul, de a nyári szünet alatt sem kell lemondanunk mindarról, amit szeretünk ezekben az alkalmakban. Merjünk bemutatkozni a hosszú vonatúton a velünk egy kupéban ülőknek! Lehet, hogy furcsán fog nézni, és csak morog valamit, de az is lehet, hogy mesélni fog valamit, amit érdemes meghallgatni. A parkban, ligetben, pályaudvaron átszállásra várva, egyáltalán nem illetlenség leülni egy padra, ha azon már ül valaki. Nekünk nem nagy dolog megosztani a fesztiválon a fogkrémet, de annak, aki nem hozott magával, hatalmas segítség lesz.
Az önkénteskedésre is remek alkalom a nyár: akár vizet osztunk, akár egy láthatóan eltévedt, elveszett turistát igazítunk útba a városban, akár a szomszédnak segítünk szüretelni (természetesen ő is tudjon róla!), akár egy kisiskolásnak segítünk iskola előtt ráhangolódni az évre játékos feladatokkal, mind-mind ízelítő abból, mit jelent másoknak úgy örömet szerezni, hogy mi magunk is jól érezzük magunkat, és egyáltalán nem tekintjük áldozatnak.

Apróságok, de valahogy mégis ódzkodunk tőle a templomon kívül; pedig ha nem csak nyitott szemmel, de nyitott, kíváncsi lélekkel is utazunk, nyaralunk, megélhetjük azt, amit egy-egy KÖSZI Megálló istentiszteleten már-már természetesnek veszünk: a közösség teremtő, támogató erejét. Pedig ez az erő bennünk van, merjük nyugodtan használni!