Egy mesés hét története –
megtartottuk a 24. KÖSZI Napvető mesetábort

Szöveg: Tihanyi Hanna, Tóth Lilla
Fotó: Kevély Máté, Szloboda Borbála

Nagy örömmel töltött el minket az idén, hogy a rengeteg kétség után végül megtarthattuk a legkisebbeknek szóló táborunkat, a 24. KÖSZI Napvető mesetábort. Az egész héten át tartó kaland 2020. július 6-10. között zajlott, melyen 1-4. osztályos gyerekek vehettek részt, napközis keretek között. Az eseményt a Zuglói Evangélikus Egyházközösség és az Evangélikus Hittudomány Egyetem kollégiumába szerveztük. A táborban Tihanyi Hanna volt a tábor vezetője, lelki jólétükről pedig Bonnyai Zsuzska gondoskodott.

Egy mesés hét története - 24. KÖSZI Napvető mesetábor

A tábor öt napját az állatmesék világában tölthették el a gyerekek, mely során közösen kalandoztunk bátor, bölcs, szelíd, agyafúrt és vad állatokkal. A különféle jellemvonásokat megtestesítő élőlényeket Pellionisz Petra pszichológus által gondosan összeválogatott meséken keresztül ismerhették meg a gyerekek. Petra vezetésével egy különleges program vitt színt a táborba, ugyanis egy, a napi mesét feldolgozó, Metamorphoses alkotó-fejlesztő meseterápián vehettek részt a táborozók.

A tábort a KÖSZI szokásaihoz híven egy áhítattal kezdtük meg, melynek során a gyerekek jobban megismerhették az állatok által képviselt tulajdonságokat, előnyöket, hátrányokat, erősségeket és gyengeségeket. A napindító áhítaton elhangzottakat az úgynevezett “Kupaktanács” foglalkozások alkalmával beszéltük át a gyerkőcökkel, ahol drámajátékokkal és egyéb kreatív feladatokkal könnyedén elsajátíthatták a hallottakat.

Fókuszban az egészség

A szervező csapat tagjai közül sokan a gyerekekhez hasonlóan átéltük a távoktatás minden pozitív és negatív hozadékát, így emiatt, és a pandémiás helyzetre való tekintettel tudatosan készültünk rengeteg kültéri programmal és játékkal, valamint később a tábor mindennapos programjává és elengedhetetlen részévé vált a Just Dance party. A bőséges ebéd elfogyasztása után a délutánok jó hangulatban, rengeteg nevetéssel és szabad játékkal teltek, ezenkívül minden délután lehetőség nyílt arra, hogy az adott nap állatát kézműves foglalkozás keretein belül elkészíthessék a gyermekek.

Kedvenc progamjaink

Nagy sikert aratott a bátorság-nap keretein belül megrendezett Szemfényvesztők című programunk is, ahol a gyerekeknek szükségük volt a bátorságuk előhívására, hiszen bekötött szemmel élhették át a bibliai Jónás élményét. Kiemelkedő nap volt a csütörtök is, mert a reggelit követően a tábor egészével a Margit-szigetre költöztünk. A napi tematikát követve az áhítatot és a Kupaktanácsot a fák tövében tartottuk meg. A parkot kihasználva focizhattak, fogócskázhattak és játszhattak a táborozók. A sziget vadasparkját a délutáni órákban látogattuk meg, igazi Állati kalanddal gazdagodva.

Köszönet az IFI-seknek!

Fontos megemlíteni, hogy a tábor ideje alatt zajlott a 9. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor is, melynek lelkes résztvevői segítették a tábor minden egyes mozzanatát. A 9-10. osztályos vezetőjelöltekből álló csapat tagjai a KÖSZI táborozói közül kerültek ki, akik korukat meghazudtoló módon vették az akadályokat, és aktívan részt vettek a programok megvalósításában.

Egy újabb felejthetetlen és örömteli tábort tudhatunk magunk mögött és szeretettel várunk minden alsó tagozatost jövőre is a Napvető mesetáborban! 2020 nyarán pedig még várjuk a felsősöket és a középiskolásokat Piliscsabán a KÖSZI Nyomkereső detektívtábor turnusaival.

24. KÖSZI Napvető mesetábor - Válogatás

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 24. KÖSZI Napvető mesetábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.