KÖSZI Adventi kalendárium

Kedves táborozók, szülők, önkéntesek, tagok, vezetők és munkatársak!

Közeleg az év vége, az elcsendesedés időszaka. Szeretnénk még örömtelibbé tenni számotokra a várakozás napjait ezzel az adventi kalendáriummal, melyben minden nap egy-egy újabb aprósággal próbálunk melegséget csempészni a szívetekbe.

Szeretettel: a KÖSZI csapata

“Irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.”

Lk 1,50

2020. november 29.
Advent 1. vasárnapja

Adventi kalendárium - november 29. - Advent első vasárnapja

Szívünkben sokat éneklünk reményről és szeretetről, csalódásról vagy éppen útkeresésről. Ebben a bibliai énekben ráeszmél az ember, hogy a mulandó érzékek közepette van valami, ami régtől fogva van, illetve itt és most is megtapasztalható, ráadásul értéke örök!

Ez az isteni irgalom köszönt bennünket adventi csendünkben, hogy higgyük és valljuk, a teremtő oltalom nem illanó gondolat, hanem örökkévaló áldás. Persze a szavak súlya nehéz, értelme sokszor kifürkészhetetlen, de valahogy ilyenkor adventben mégis közelebb van hozzánk Isten hatalma. Elég csak összetenni két kezünket és elmondani mindazt, ami értékessé vált a sok értéktelenné váló kincsekkel szemben. Hiszem, hogy ebben az imában az Úr válaszol!

“Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”

John Lennon

2020. november 30.
Advent 1. hete | hétfő

Adventi kalendárium - november 30.

Kihívás:

Biztosan tapasztaltad már, hogy a zene hatással van a hangulatodra: ha erre tudatosan figyelsz, sok örömet fogsz tudni csempészni a mindennapjaidba.

Gondold át, hogy mik azok a zeneszámok, amikhez pozitív emlékek kapcsolódnak, vagy amiket nagyon szeretsz! Készíts belőle egy lejátszási listát és hallgasd azt például sétálás, tanulás, főzés, takarítás közben. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy csökkentsd a stressz-szinted, növeld a motivációd és hogy jobban érezd magad a bőrödben!

2020. december 1.
Advent 1. hete | kedd

Meseajánló: Móra Ferenc – A didergő király

Fogadjátok szeretettel Móra Ferenc meséjét, amit Szabó Gyula előadásában hallgathattok meg.

“Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.”

Vörösmarty Mihály

2020. december 2.
Advent 1. hete | szerda

Adventi kalendárium - december 2. - Advent első vasárnapja

Kihívás:

Szánjunk ma kis időt azokra is, akik nehéz helyzetben vannak. Készítsünk cipősdoboz-adományt vagy csak válasszunk ki egy olyan szervezetet, amelynek munkája szimpatikus számunkra. Még a legkisebb adomány is sokat tud segíteni!

2020. december 3.
Advent 1. hete | csütörtök

Fogadjátok szeretettel Keveházi D. Sámuel előadásában:
Most keljetek fel

Zarándokének: 28
Új ének: 37

“Ne feledd, akinek barátai vannak, nem lehet felesleges!”

Az élet csodaszép c. film

2020. december 4.
Advent 1. hete | péntek

Adventi kalendárium - december 4. - Advent első vasárnapja

Filmajánló: Az élet csodaszép (dráma, 1946)

George Bailey gyerekkorától kezdve mindenkin segített. Jól látja ezt egy kelekótya angyal is, aki mikor látja, hogy George elvesztette a hitét abban, hogy az ő élete is ér valamit, nagyon különleges módon húzza ki a bajból: megmutatja neki, milyen lett volna a világ hősünk létezése nélkül.
A filmet minden idők egyik legjobb karácsonyi filmjeként tartják számon, és alighanem rászolgált erre. Sokkal többről van itt szó egy negédes szeretethimnusznál, mindennapi életünk legnagyobb kérdései kerülnek elő: ér-e valamit az életem? Vajon értem én el bármit is? A film pedig talán a lehető legkielégítőbb, legőszintébb válasszal szolgál ezekre a kérdésekre. 1946-os megjelenése ellenére ma sem lehetne aktuálisabb, akit pedig megijeszt, ha egy film fekete-fehér, a mű fellelhető utólag színezett verzióban is.

“Minden, amire szükséged van, az a szeretet. De azért néha napján egy kis csoki is kell.”

Charles M. Schultz

2020. december 5.
Advent 1. hete | szombat

Adventi kalendárium - december 5.

Kihívás:

Készítsünk forralt bort, forró csokit vagy illatos teát és hallgassunk ünnepi zenét, hogy ünnepi hangulatot csempészhessünk az otthonunkba.

Nézzétek meg a mi egyik kedvenc forró csoki és forralt bor receptünket, zenei aláfestésként pedig hallgassatok bele ebbe az online karácsonyi rádióba.

“Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.”

1Jn 1,2

2020. december 6.
Advent 2. vasárnapja

Adventi kalendárium - december 6.

Az élet több, mint létezés, az élet azt az örömöt jelenti, hogy van Isten, ráadásul olyan Isten, aki mindennél jobban szeret minket. Nem vagyunk többé egyedül.

Ez a hír olyan, amit tényleg el kell mondani az embereknek, halló, ébresztő! – az Isten szeret titeket! Ez a szeretet nem időhöz és térhez kötött, hanem örök. Akkor is, ha nem tudunk róla, akkor is, amikor még meg se születtünk, és akkor is, amikor már régen meghaltunk – az Isten szeretetében maradunk örökké.

Ádventben ennek a minket szerető Úrnak az eljövetelét és a vele való találkozást várjuk. Aki emberré lett, hogy velünk járjon, megtapasztalja mindazt, amit mi megélünk, és szünet nélkül hirdesse akkor és azóta is – általunk – hogy az Isten mindennél jobban szeret minket. Ennek a szeretetnek az öröme az élet maga.

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.”

Goethe

2020. december 7.
Advent 2. hete | hétfő

Adventi kalendárium - december 7.

Kihívás:

Hívjunk fel ma valaki olyat, akivel már régóta nem beszéltünk, és küldjünk idén egy pár képeslapot a szeretteinknek, hogy boldogságot szerezzünk nekik. Biztosan örülni fognak, az sem baj, ha csak egy pár sort írunk.

Ha pedig még személyesebbé szeretnénk tenni a képeslapunkat, itt van 5 kézzel készített képeslap ötlet, amit akár gyerekekkel együtt is könnyű elkészíteni.

“Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Márai Sándor

2020. december 8.
Advent 2. hete | kedd

Adventi kalendárium - december 8.

Rövidfilm ajánló:

Elhoztunk nektek néhány kedves rövidfilmet, amikkel reméljük, sikerül néhány percnyi boldogságot hoznunk a napotokba!

  1. Hé, rénszarvas! (Hey Deer!)
  2. Lily és a hóember (Lily and the snowman)
  3. Ideje együtt lenni – A Disney karácsonyi története

“Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”

Túrmezei Erzsébet

2020. december 9.
Advent 2. hete | szerda

Adventi kalendárium - december 9.

Kihívás:

Itt az ideje egy megpihenős estének. Adjunk magunknak ma néhány perc nyugalmat és iktassunk be egy olyan tevékenységet, amitől ellazulunk: készítsünk magunknak egy jó fürdőt, olvassunk egy kicsit, vagy kreatívkodjunk, ami éppen jól esik.

Kipróbálhatjuk például ezeket a karácsonyi felnőtt színezőket.

2020. december 10.
Advent 2. hete | csütörtök

Fogadjátok szeretettel Keveházi D. Sámuel előadásában:
A szeleknek lengő szárnyán

Zarándokének: 24
Új ének: 35

“Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben:
akit szeretnek, az van!”

Zeke László

2020. december 11.
Advent 2. hete | péntek

Adventi kalendárium - december 11.

Filmajánló: Az öt legenda (animációs film, 2012)

Ma estére ajánljuk ezt a kedves mesét a szeretetről, összetartásról, valamint a fény és a hit erejéről.

Létezik Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Álommanó? Hát persze! Léteznek, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne, a Mumusban hinnének. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így nemcsak a gyerekek, de az őrzők is veszélybe kerülnek. Elég lesz Dér Jankó segítsége, hogy megállítsák a Mumust?

“A karácsony nem arról szól, hogy az ember vigyázzon a vonalaira.”

Keleti Andrea

2020. december 12.
Advent 2. hete | szombat

Adventi kalendárium - december 12.

Kihívás:

Ha valami nem maradhat el a karácsonyi készülődésből, akkor az a mézeskalács készítés és díszítés!
Szeretettel ajánljuk a Street Kitchen receptjét, amit az egyik Téli berek táborunkban közösen is kipróbáltunk!

“És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.”

1Jn 4,14

2020. december 13.
Advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium - december 13.

Szabadító született – Immánuel, tehát velünk az Isten!

Ez az ige arra tanít minket, hogy ilyenkor ne a világ zajára, fényeire, és szépséges zenéjére figyeljünk, hanem arra, Aki érkezik hozzánk. S ez az időszak valódi befelé és felfelé figyelésre adatott, amiben átélhetjük azt az öröm üzenetet, amit Isten ezen a vasárnapon a Szentíráson keresztül üzen nekünk.

Hiszen az Isten közelsége olyan erőt, biztonságot és örömöt ad, hogy az kiragyog a lényünkből mások felé, és így lehetünk élő bizonyságtételekké.

Meseajánló: Megtölteni a termet – Ismeretlen eredetű karácsonyi legenda alapján

Fogadjátok szeretettel Kormos Rebeka meséjét, amit Bea (Varázsbab Meseműhely) előadásában hallgathattok meg. Ha pedig ti szeretnétek elmesélni, itt megtaláljátok a mese szövegét.

“Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.”

József Attila

2020. december 15.
Advent 3. hete | kedd

Adventi kalendárium - december 15.

Kihívás:

Picit gondold át, hogy te mit szeretsz a téli természetben! Milyen környezeti jelenségek azok, amik boldoggá tesznek?

Keresd meg a természet apró szépségeit! Élvezd, ahogy az ablakodon besütnek a téli nap sugarai. Csodáld meg, ahogy a dér megfagy a növényeken és figyeld meg a pirosló csipkebogyókat!

Ha van hozzá kedved, örökítsd meg a látványt. Oszd meg Instagramon és ne felejtsd el használni a #koszikalendarium hashtaget, hogy mi se maradjunk le róla!

“Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. – Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.”

Kálnay Adél

2020. december 16.
Advent 3. hete | szerda

Adventi kalendárium - december 16.

Kihívás:

A kézzel készített ajándékoknak megvan a maguk varázsa, különösen karácsonykor. Ha nem csak egyedi, de hasznos (és mókás) ajándékot szeretnétek adni, ajánljuk nektek a gyerekeknek készíthető szappant, ha pedig az utolsó percre maradt az ötletelés, ezt a kincsekkel teli papírdobozt még lesz időtök elkészíteni.

Az elkészült ajándékok csomagolása is lehet egyedi, ha kézzel készült ajándékkártyát vagy akár egy fenyőágat tűztök a csomagolásra.

2020. december 17.
Advent 3. hete | csütörtök

Fogadjátok szeretettel Keveházi D. Sámuel előadásában:
Az égbolt megnyílik

Zarándokének: 23
Új ének: 30

“Az önzetlenség és a bátorság nem sokban különbözik egymástól.”

Veronica Roth

2020. december 18.
Advent 3. hete | péntek

Adventi kalendárium - december 18.

Filmajánló: Klaus – A karácsony titkos története (animációs film, 2019)

Mesés, néhol drámai történet, aminek középpontjában az az üzenet áll, hogy légy kedves másokkal, és akkor az egész világot jobbá teszed.

Egy önző postás és egy zárkózott játékkészítő meghökkentő barátsága örömet hoz a hideg, sötét városba, amelynek szörnyen nagy szüksége van rá. A Klaus bűbájos hangulattal és helyenként cinikus humorral meséli el a Télapó munkásságának kezdeti napjait, így kicsiknek-nagyoknak egyaránt ajánljuk.

„Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.”

Juhász Gyula

2020. december 19.
Advent 3. hete | szombat

Adventi kalendárium - december 19.

Kihívás:

Lassan keressük elő a karácsonyi díszeket, kezdjük el ünnepi díszbe öltöztetni a lakást! Tegyünk fel égősorokat, gyújtsunk gyertyát, hogy még egy kis fényt csempésszünk az otthonunkba!

Ha pedig megjött a kedvetek egy kis szombati kreatívkodáshoz, készítsetek karácsonyfadíszt. Itt egy nagyon egyszerű, de meseszép kartonból és cérnából készült és egy papírból készült darab.

“Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint…”

Ef 1,5

2020. december 20.
Advent 4. vasárnapja

Adventi kalendárium - december 20.

Isten gyermeke vagy!

Mennyire csodálatos üzenet ez így advent negyedik vasárnapján. Isten gyermeke vagy, akkor is, ha néha nehéz magadban meglátni a jót, azt a sok értéket, amit szolgálatra kaptál. De a Szenteste megszületett kisdedben, magában Krisztusban Isten gyermeke vagy! Erre nap mint nap emlékeztetnünk kell magunkat: hogy az Övé vagy és az Övé vagyok.

Nagyon nehéz napokat élünk, mégis arra biztatlak, hogy tedd le elé a nehézségeid, fájdalmad, örömöd és hálád imádságban, mondd el az Úrnak, ahogy azt az édesapáddal osztanád meg, hiszen az Ő gyermeke vagy!

“Emeld fel a tekinteted! Húzd ki magad! Képes vagy rá. Ha sötét is van, mindig lesz új reggel… Tartsd életben a reményt!”

Jesse Louis Jackson

2020. december 21.
Advent 4. hete | hétfő

Adventi kalendárium - december 21.

Kihívás:

Lassan a végéhez közeledik az év. Akármennyire furcsa volt 2020, szánjunk arra egy kis időt, hogy értékeljük az évet, gondolkodjunk el, hogy miben tudtunk előrelépni és mire kell jobban figyelnünk jövőre!

Ebben segíthet a YearCompass nevű kis füzet is, ami ingyenesen letölthető és több elgondolkodtató kérdést rejt magában.

“A szeretet drága kincs,
Földön ennek párja nincs.
Oszd meg mással, mégse fogy,
Inkább így lesz még nagyobb.”

Benedek Elek

2020. december 22.
Advent 4. hete | kedd

Adventi kalendárium - december 22.

Rövidfilm ajánló:

Már csak kettőt kell aludni karácsonyig, ennek örömére újból néhány rövidfilmmel készültünk nektek! Reméljük szívesen nézitek meg őket a karácsonyra hangolódás részeként, még ha már ismertétek is őket.

  1. Karácsonyi lottó (Christmas lottery)
  2. Mivé lenne a karácsony szeretet nélkül? (What would Christmas be without love?)
  3. A medve és a nyúl (The bear and the hare)

“Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, „add tovább” kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt.”

Karinthy Frigyes

2020. december 23.
Advent 4. hete | szerda

Adventi kalendárium - december 23.

Kihívás:

Tartsatok ma társasjátékestet! Kettesben, családdal vagy akár barátokkal is biztosan jókedvre derítő élmény lesz.

Ha pedig épp messze vagytok egymástól, próbáljátok ki a Board Game Arenát, ahol online tudtok játszani ismert és szeretett társasjátékokkal.

2020. december 24.
Szenteste napja | csütörtök

Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Fogadjátok szeretettel Keveházi D. Sámuel előadásában:
A tűz körül ültek a pásztorok

Zarándokének: –
Új ének: 36

2020. december 25.
Karácsony első napja | péntek

Mese: A kis fa (norvég legenda)

Adventi kalendárium - december 25.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy apró fácska egy magas hegycsúcson. A kis fa arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő. Éjjel a fácska vágyakozva nézett a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt és kiabált nekik:
– Szeretnék kincsesláda lenni! Beborítva arannyal, és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!
Múltak az évek. Eső jött, aztán napsütés, és a kis fa egyre nagyobbra és egyre magasabbra nőtt. Egy szép napon egy favágó ballagott fel a hegyoldalon. Megpillantotta fát, és azt mondta:
– Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.
És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.
– Most lesz belőlem szép kincsesláda – gondolta a fa -, csodás kincseket kapok majd.
Egy asztalos műhelyében kötött ki. De az asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott keze alól egy jászol került elő. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
Sok – sok nap telt el és sok – sok éjszaka. A fa már majdnem elfelejtette egykori álmát, amikor egy éjjel angyalok szálltak és egy fénylő csillag gyúlt ki éppen a fölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.
– Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki! – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A fényes csillag rásütött a fényes és erős fára.
– Ez a jászol a legjobb hely neki! – mondta az asszony.
És a fa tudta, hogy teljesült az álma, kincsesláda lett belőle, benne volt a világ legnagyobb kincse.

 

2020. december 26.
Karácsony második napja | szombat

Meseajánló:
A legszerencsésebb óra – Benedek Elek nyomán

Kalendáriumunk utolsó ablaka újabb mesét rejt, amit itt tudtok elolvasni.

Köszönjük szépen, hogy vissza-visszatértetek az újabb üzenetekért, és előre is Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!

keyboard_arrow_up