Dönts okosan! – 13. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor

Szöveg: Muzsnay András, fotó: Fabiny Blanka, Kelényi Zsolt

Piliscsaba – Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a tavaszi KÖSZI Életfonal életvezetési tábort 2019. április 4–7. között a már megszokott piliscsabai Béthel Otthonban. A 12–18 éves fiataloknak ez alkalommal „Dönts okosan!” mottóval tartották meg a tanulságos hétvégét, melyen a táborvezető Koknya Dorottya, a lelkivezető Szűcs Tamara volt.

Dönts okosan! – 13. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor

Ebben az évben egy olyan témát találtunk táborozóink számára, amelynek átbeszélésére négy nap talán még kevés is. Dönts okosan… Egy napjainkban felnövő tinédzser nem egyszer hallhatja ezt segítségképpen, mikor válaszút előtt áll. De persze arra ilyenkor nem gondolnak, hogy ettől még nem lesz könnyebb az a kisebb-nagyobb elhatározás, és igazán a „segítség” sem segítség. Tűnjek ki a tömegből vagy olvadjak be? Balra menjek az úton vagy jobbra? Elmenjek táborba vagy ne?

Miután megérkeztünk a szállásra, a táborozók regisztráltak és vacsoráztak, áhítattal nyitottuk meg a hétvégét és elkezdtünk ráhangolódni az előttünk álló lelki utazásra Szűcs Tamara iránymutatásával. Hagyományainknak megfelelően a napi témáinkat délelőtt és este egy áhítat keretein belül mélyítettük el, melyet táborvezetőink tartottak.

Habár a táborban sok volt az ismerős arc, ennek ellenére minden évben újabb emberek csatlakoznak nemcsak az önkéntes szervezői csapathoz, hanem táborozóként is a KÖSZI közösségéhez. Hogy megismerjék egymást, az első estén a Shaker nevezetű programmal törtük meg a jeget a résztvevők között, mely többségében közösségi játékokból állt. Később a négy nap folyamán közelebb kerülhettünk egymáshoz a Kupaktanács során is, amelyen korosztályok szerinti elmélyülős beszélgetésekkel és különféle szituációs játékokkal vezették rá a vezetők a táborozókat a napi téma tanulságára. A Pokrócmesék nevű program alatt is jobban megismerhettük szobák szerinti kiscsoportokban egymás gondolatait, érzéseit.

A tábor első teljes napján, pénteken a vendégünk volt Bass László, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa, aki érzékenyen, nagy szaktudással vezette a táborozókat a falu valóságába, saját lehetőségeik megismerése felé a Szociopoly nevezetű interaktív játékkal. Ennek során egy átlagos hónap napjain haladtunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével –, a játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kellett túlélnie a hónapot családokba rendeződve. A kiscsoportoknak vállalniuk kellett a játék során döntéseik következményeit, ami kihatott a megélhetésükhöz szükséges tényezőkre. Ehhez hasonló volt a Tegyünk egy lépést előre! című játék, ahol a résztvevőknek különböző társadalmi helyzetű emberek helyébe kellett beleképzelniük magukat és eldönteniük, hogy az adott állítás igaz-e rájuk. A játék végén voltak olyanok, akik gyorsvonatként hasítottak az élet fonalán, de olyanok is akik szinte egy lépést sem tehettek meg. Mindkét játék során a gyerekek kiléptek a komfortzónájukból, és átélhették, milyen lehet hátrányos helyzetűként helytállni a világban.

De más helyzetekben is döntés elé állítottuk a táborozóinkat. A Pillangó 6-ás című főprogram során a csapatoknak összetett feladatokat kellett megoldania hat különböző állomáson, majd ha képesek voltak megoldani azokat, akkor pillangójuk egy darabját összegyűjtötték. Egyes feladatok különös nehézsége arra próbálta rávezetni őket, hogy az életben is előfordulhatnak olyan szituációk, ahol a problémát nem tudják megoldani, ám ezzel meg kell valahogyan birkózniuk és továbblépniük, mivel nem lehet visszatekerni az időt és mindent újrakezdeni.

Táborozóink különlegesen nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a tábor utolsó estéjén rendezett Partyjátékokat, ahol különböző csapat- és egyéni játékokat játszottak, majd mikor a hangulat már a tetőfokára hágott, megkezdődött a Vándorbankett. A két zseniális DJ-nek, Hegedüs Kendének és Szitó Mátyásnak köszönhettük a jobbnál jobb zenét, valamint a hihetetlen Vándorbankettet. Azok számára, akik a zene és a tánc helyett inkább egy jó beszélgetésre vágytak, teaházat alakítottunk ki süteményekkel, társasjátékokkal és természetesen teával egy külön helyiségben. Mind a táborozók, mind a táborvezetők jól érezték magukat és felhőtlenül tudtak szórakozni.

A tábort a 82. KÖSZI Megálló istentisztelet zárta, mely után már a következő találkozást várva búcsúztunk el egymástól.

A KÖSZI Életfonal tábor egyik idei különlegességének Iszékházy Zsoltot, alias Iszököt mondanám, akinek a kitalált történetét megfigyelhették, valamint alakíthatták a táborozók. Iszök egy 14-15 éves diák volt a történet kezdetén, egy kis faluból származott és a főbb döntéseit, amelyek változtathatták az életének a kimenetelét és folyását, a táborozók hozták meg anonim szavazással a tábor folyamán naponta kétszer. Ez a történet egy olyan keretet adott ennek a tábornak, mely közvetlenül érintette a táborozókat, mivelhogy Iszök is hasonló mindennapi dilemmákkal, kérdésekkel, kételyekkel és problémákkal küszködött, akár csak az ott tartózkodók. Összességében a 13. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor lelkileg és szellemileg is igen tartalmas volt, ahonnan nemcsak a táborozók vihettek magukkal tanácsot és tapasztalatot, hanem táborszervezőként jómagam is rengeteg új emlékkel tértem haza.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 13. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

ÉletfonalTáborok
Előző bejegyzés
XVIII. Országos Evangélikus Hittanverseny – Légy kreatív a KÖSZI-vel!
Következő bejegyzés
Csendesnapot szervezett a KÖSZI a soproni Eötvös József Gimnáziumban
keyboard_arrow_up