Téli délután Siófokon – A MEKDSZ téli táborában járt a KÖSZI

Téli délután Siófokon – A MEKDSZ téli táborában járt a KÖSZI

Szöveg: Farkas Zsuzsanna, fotó: Farkas Attila

Siófok – A MEKDSZ Téli táborára 2016. február 4–7. között került sor az idén, melynek második napjára a KÖSZI önkéntesei is ellátogattak, hogy a „lehetőségek piacán” meséljenek tevékenységükről az érdeklődőknek. Február 5-e beszélgetős és vidám hangulatban telt a Balaton partján.

Téli délután Siófokon – A MEKDSZ téli táborában járt a KÖSZI

A MEKDSZ Téli táborának az idén is a siófoki Ezüstpart Hotel adott otthont, ahol a résztvevők különböző szemináriumokon és programokon vehettek részt. Ez alkalommal a „minden mindegy – mind EGY” tartalom köré épült a Téli tábor, melynek a Példabeszédek könyve szolgált alapjául. Az előadások és a beszélgetések mellett idén is volt alkalma mindenkinek körbenézni a „lehetőségek piacán”, ahol ifjúsági szervezetek és egyesületek mutatták be tevékenységüket. Ide kapott meghívást a KÖSZI Egyesület is, hogy a pénteki nap délutánján programjainkról és az önkéntesség fontosságáról beszélhessünk az érdeklődőkkel.

A zsúfolt hétvégét zsúfolt pénteki nap jelezte, ezért Siófok felé utazva még nem tudtam volna megmondani, pontosan mit is tervezünk mesélni vagy csinálni a standunknál. Odaérve először a jeges tóparti széllel találkoztunk, azonban utána kedves és mosolygós arcok köszöntöttek. A gyors regisztrációt és felmelegedést követően elfoglaltuk helyünket a folyosón álló asztalok egyikénél, majd képeinkkel és logóinkkal tettük otthonosabbá kicsiny szegletünket.

A színek hamar megtetszettek az arra járóknak, pár perc múlva már válaszolhattunk is a KÖSZI-vel kapcsolatos kérdésekre. A délután folyamán sokszor mesélhettünk táborainkról és a Megálló istentiszteletről. Széles körű tevékenységünknek hála, mindenkinek tudtunk olyasvalamit mondani, ami felkeltette érdeklődését: kinek tavaszi Életfonal életvezetési táborunk tetszett meg, kinek nyári egy-egy hetes Napvető táboraink. Volt, akit az őszi Nyomkereső tábor rejtélyei vonzottak és olyan is akadt, akit a Téli berek tábor elcsöndesedő nyugalma kezdett érdekelni. Azoknak pedig, akik egy újfajta istentiszteletre kíváncsiak, a Megálló interaktív istentiszteletünket ajánlottuk. Azon túl, hogy örömmel meséltünk mindezekről, ismét lenyűgözött annak megtapasztalása, hogy mennyire különbözőek is vagyunk. Ezzel párhuzamosan pedig külön jó hír, hogy olyan programokról mesélhettem, melyek ezekhez a különbözőségekhez is igazodnak. Jó érzés olyasmit csinálni, ami illik hozzám, amihez illek én, és amiben bárki más is megtalálhatja a helyét.

A késő délutáni előadás alatt mi is megpihenhettünk kicsit és kimehettünk a Balaton partjára sétálni. Örülök, hogy ilyen környezetben vehettünk részt a MEKDSZ Téli táborában és annak is, hogy nem csak az KÖSZI-t ismerhették meg az asztalunknál járók, hanem én is jobban megismerhettem más ifjúsági egyesületeket, melyekkel közösek a céljaink. A beszélgetések után jólesett kicsit kiszellőztetni a fejem és belegondolni abba, mennyi mindenért lehetek hálás. Nyüzsgő nyarak után furcsa volt látni a Balaton februári arcát és a kopár fákat, de órákig tudtam volna még hallgatni a hullámok tetején táncoló megannyi jégszilánk nyugalmat árasztó dallamát.

KÖSZI a MEKDSZ Téli táborában 2016

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A KÖSZI részvétele a MEKDSZ Téli táborában a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.