Szöveg: Tóth Lilla
Fotó: Halász Endre, Kelényi-Molnár Rozália, Pap Kincső, Tóth Lilla, Verburg Bence
Budapest – A KÖSZI Egyesület önkéntesei túrázással indították az évet. Már évek óta hagyomány, hogy a KÖSZI-tagok és barátaik havonta találkoznak a Közösségi és toborzási csapat által szervezett, úgynevezett Kösszeneteken, ezzel is erősítve a táborok között a közösséget, és kialakítva a szorosabb, egész éves barátságokat. 2021. január 30-án azonban bővült a programok palettája, erről olvashattok bővebben a következő sorokban.
Az évek során rengeteg féle program került már az ilyen alkalmakon terítékre: meghitt karácsonyi batyusbál és ajándékozás, melyet a KÖSZI megalakulása óta minden évben megtartottunk, bowlingozás, a KÖSZI szülinapjának ünneplése, házibulik, tematikus estek, farsangi beöltözős party, közös koncertezés, a vírus óta online találkozók, Igazán Felnőtt Kastélyjáték (ami a táborok során megismert Kastélyjáték egyestés, rövidebb, felnőtteknek szóló változata) – hogy csak néhányat említsek. Most viszont felkerült egy kicsit mozgalmasabb program a listára: a túrázás.
„2021. Új év, új én. Az előbbi biztos ránk fért már. Sokan ilyenkor megfogadják, hogy többet sportolnak, vagy egészségesebb életmódot folytatnak. Erre most közösen is lehetőségünk nyílik egy személyes Kösszenet formájában, hiszen januárban nekivágunk Budapest egy zöld területének, és kirándulunk egy kicsit!” Ezzel a bevezető szöveggel hirdettük meg az önkénteseknek az eseményt, végül pedig családias létszámmal indultunk neki a túrának.
A távot három szakaszra bontottuk, így lehetősége nyílt azoknak is csatlakozni akár csak 1-2 órára, akik nem tudtak egy fél napra elszabadulni teendőiktől, mégis szerettek volna egy kis időt eltölteni velünk a friss levegőn. 11 órási találkozásunk után a Szépjuhászné, Gyermekvasút megállótól indultunk el, hogy a Hárs-hegyen tegyünk egy kört, így pedig a sárga jelzésen indult el a kezdetben igen meredek úton a hét vállalkozó szellemű résztvevő.
Ezen a részen többek között megálltunk a Csanádi-pihenőhelynél, ahonnan rálátásunk nyílt Hűvösvölgyre, és elkészítettük első csoportképünket is. Később a Kaán Károly-kilátóra is felmásztunk, ahol próbáltunk kreatívabban is megörökíteni kis csapatunkat, és megtekintettük a magasból további úticéljainkat: a Kis Hárs-hegyet és a János-hegyet. Továbbhaladva foglalkoztunk a fizika rejtelmeivel és a megboruló tömegközéppontjainkkkal, felolvastuk az irodalmat képviselve a Bátori-barlangnál Reményik Sándor Báthori László barlangja előtt című versét, és elmélkedtünk a történelemmel kapcsolatban, milyen lehetett annak a bizonyos remete-barátnak.
Végül az ebédünket a Makovecz-kilátó lábánál fogyasztottuk el, ahonnan elindulva megkezdtük utunkat a hegyről lefelé a Mária-úton a gyermekvasút pályája mellett. Bár szerettük volna nem csak a sínpárját látni, sajnos a vírus miatt üzemen kívül lévő közlekedési eszközt nem vehettük igénybe. Azonban mikor épp átkeltünk volna rajta, meghallottuk a sípolását, és néhány perccel később a – bár utasok nélkül közlekedő – szerelvény is feltűnt, így boldogan indulhattunk tovább. Ezután nem sokkal vissza is érkeztünk kiindulópontunkra, ahol még tovaindulás előtt elzarándokoltunk a budaszentlőrinci pálos kolostorromhoz is. Ekkor találtunk egy hókupacot, aminek megkegyelmeztek a napsugarak, így jó felnőttek módjára hógolyócsatával zártuk a kört.
A csatától felhevülve indultunk neki a második szakasznak, ahol nem csak a meredekséggel kellett szembenéznünk, hanem a csúszós talajjal is. A zöld jelzésen haladva a cuppogós, saras úton megkötöttük az első fogadásokat is: vajon ki esik el először a nem túl előnyös körülmények között. Eszter, aki már többször vesztette el az egyensúlyát? Ármin, aki a túra-Vans cipőjét vette fel? Vagy talán valaki más? A választ egyelőre nem árulom el. 🙂
Áttérve az omega, vagy ismertebben barlangjelzésre már egyre kaptatósabb, szerpentinesebb úton vezetett túránk, de izgatottságunk miatt ez sem vette el kedvünket, hiszen tudtuk, ez a 18 méteres János-hegyi átjáróbarlanghoz vezet, melyen akár egy felnőtt is felegyenesedve mehet át (bár Bencének előre szóltunk, hogy neki ez a közel 200 cm-es magasságával lehet, hogy nem lesz lehetséges). Minden kanyar után reméltük, hogy meglátjuk a barlangot, majd a bejáratot megpillantva libasorban, felkapcsolt vakukkal és elindított videófelvétellel vártuk az „igazi kalandot”. Hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy a 18 méter valójában inkább 18 deciméter, ugyanis pár lépés után megláttuk a kijáratot… Arra azonban mindenképp jó volt ez a kis epizód, hogy megbeszéljük, egyszer barlangtúrát is szervezünk majd!
Újabb rövid kanyargós emelkedőnk után végre elértük az Erzsébet-kilátót, ahol a rengeteg túrázót és turistát látva azt a döntést hoztuk – a vírushelyzetre való tekintettel –, hogy megelégszünk egy csoportképpel. Végül elindultunk lefelé a lépcsőkön, és hamarosan el is értük a Zugligeti libegő hegyi állomását, ahol csak egy szusszanásnyi pihenőt tartottunk, párokba fejlődtünk, és fel is szálltunk a libegőre. Ha még valaki nem próbálta ki, mindenképp ajánljuk neki, hiszen a városra nyíló kilátás gyönyörű és utánozhatatlan, gyerekekkel, barátokkal és párral is tökéletes program lehet. Nem is beszélve a végén készült emlékfotóról, amin míg Eszter, Kincső és Zita vicces pózokba „ültek”, addig a fiúk a Bernie Sanders-mém szinte tökéletes másaiként jelentek meg.
A libegő lábánál találkoztunk az erre a szakaszra becsatlakozó Kelényi családdal és Petrával, valamint Endrével, aki a libegő helyett gyalog ereszkedett le. Elindultunk a régi villamos-végállomás felé, ahol Zsolttól meghallgathattuk annak történetét is, majd elkezdődött a „heavy metal” része a túrának. A Hunyad-oromon tervezett kör nem hivatalos turistaúton, hanem kitaposott, térkép által is jelölt ösvényeken vezetett.
A fiúk vezetésével egy nagyjából kitaposott kapaszkodón indultunk el toronyiránt, ezzel is megdolgoztatva megfáradt lábainkat, de a kilátás minden fáradságot megért! Ha még emlékeztek, korábban említettem egy bizonyos fogadást… Nos, Bence ezen a darabon, éppen a csúcs előtt megkezdte az esések sorát, így viszont senki sem nyert. Fent „elfoglaltuk” az ott található határkövet, meghódítottunk egy elhagyott katonai bunkert, majd elindultunk lefelé, ismét igen meredeken. Innentől már számolni se tudtuk, ki hányszor „pihent meg” a földön, fától fáig és azokba kapaszkodva haladtunk oldalazó lépésekben, de voltak, akik a rákjárásban csúszást választották. Annál többet nevettünk viszont, és egyáltalán nem bántuk, hogy ezt a nehezebb részt is beterveztük.
Végül a Lóvasút megállónál találkoztunk Rozival és a KÖSZI legfiatalabb generációját képviselő Lócival, ahol elkészítettük az utolsó szakasz csoportképét is, megittuk frissítőinket, és bemutattuk az újonnan érkezőknek a túra többi részét és történéseit térképen. Fáradtan, de felejthetetlen emlékekkel sétáltunk kissé sarasan a buszmegállóba, ahol elváltak útjaink.
Persze még előtte megbeszéltük, hogy gyakrabban kerekedhetnénk fel ilyen túrákra, és milyen jó volt, hogy végre személyesen találkozhattunk egy kis mozgás mellett a friss levegőn. Ha tehetitek, a korlátozások enyhítéséig ti is töltsetek a barátaitokkal minél több időt a szabadban, mert Magyarország rengeteg gyönyörű látnivalót tartogat!
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon: https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com
Az évindító túrázás a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.
