Megértettük egymást – Ilyen volt a 16. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor

Piliscsaba – Idén ősszel, 2017. október 28-30. között a KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor immár 16. alkalommal várta az 5-12. osztályosokat. Természetesen ezúttal is a Béthel Otthonban töltöttük el a nyomozós napokat Karánsebesy Réka vezetésével. A lelkészi szolgálatot Kendeh K. Péter és Szlaukó Orsolya végezték. A táborban nemcsak a Kastélyjáték szereplőit kellett megértenünk, hanem a következő kérdésre is kerestük a választ: „Értjük egymást?”

Megértettük egymást - 16. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor

Őszi táborban rekordnak számító létszámmal 62 táborozó várta izgatottan ezt a bizonyos péntek délutánt, hogy vonattal vagy autóval megérkezzen Piliscsabára. A regisztráció, szobafoglalás és vacsora után sort kerítettünk a Kastélyjáték nyitó jelenetének bemutatására – a jelmezes műsorszám táborvezetőket és táborozókat egyaránt megnevettetett, és ezzel kezdetét vette a négy napos nyomozás. Ebben az évben a képzeletbeli Európa Expresszen történt rablás köré épült fel az egész táboron átívelő játék. A táborozók ezen az estén megismerkedtek azokkal a társaikkal, akikkel egy nyomozócsapatot alkottak, másnap pedig azokkal, akikkel a délelőtti kreatív témafeldolgozáson, a Kupaktanács foglalkozásokon együtt dolgoztak.

Szombat délelőtt az áhítat után a Bábeli zűrzavar nyomán arról beszélgettünk, milyen sokféleképpen fejezhetjük ki magunkat. Interaktív feladatokkal és játékokkal jártuk körül a témát. Pihenésképp – kihasználva a remek időt – rendbe tettük a tábor udvarát; a jó hangulatú levélszedés mindenkit megmozgatott. Az ebéd utáni Laza Zónában egész hétvégén társasozhattak, sportolhattak vagy zenélhettek a táborlakók.

Izgalmas, több állomásos nemzetközi vetélkedő színesítette a délutánt, ahol idegen nyelvű szólásokkal, népviseletekkel, fűszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek. Vacsora után pedig a Nemzetközi Szakács Show nevű programon szakavatott, táborvezetőkből álló zsűri előtt rukkoltak elő kreatív ételkülönlegességekkel, amiket utána együtt elfogyasztottunk. Az estéket lefekvés előtt mindig a Pokrócmesék zárták, ekkor lehetőségünk volt átgondolni a napot és csendesebb hangulatban beszélgetni csapattársainkkal.

Vasárnap délelőtt a problémamegoldásé volt a főszerep. Az áhítaton és az azt követő Kupaktanácson A tékozló fiú története alapján beszéltük meg a legjobb problémamegoldó módszereket, tippeket és nagyon sokat tanulhattunk egymástól.

Ebéd után a KÖSZI Nyomkereső táborok elmaradhatatlan programja, a Beugró következett, aki pedig még nem élte volna ki ebben a kreativitását, az az esti Árnyjátékban pótolhatta ezt. A csapatok húztak egy megoldásra váró szituációt, amit a vászon előtt kellett előadniuk úgy, hogy csak az árnyékaik látszódtak. A legnagyobb előkészület mégis a nyomozás következő állomását előzte meg. A nyomozóbrigádoknak ugyanis lehetőségük volt, hogy pár percben kikérdezzék az Európa Expressz utasait berendezett kabinjaikban. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy az elvarázsolt indiai guru vagy az Amerikából érkezett diáklány tűnik-e gyanúsabbnak, a kalauzról nem is beszélve. Este a Pokrócmesék alatt is folyt a találgatás a lehetséges tettes után.

Hétfőn, az utolsó napi reggeli tornán körbevonatoztuk az udvart, a reggeli után pedig következett a Titok nyitja program: előkerült az elrabolt ékszer. Szerencsére idén is rengeteg táborozót jutalmaztunk meg; a játékokban mindenki nagyon szépen szerepelt. A tábor most is a KÖSZI Megálló istentisztelettel fejeződött be, ahol Kendeh K. Péter a tábor ideje alatt felmerült gondolatokat és kérdéseket méltó módon összegezte és zárta le azokat egy elgondolkodtató igehirdetéssel.

A búcsú után közös fotók, jelmezes szelfik, teleírt barátságfüzetek tértek haza a hátizsákokban.

16. KÖSZI Nyomkereső tábor - válogatás

Persze mi már javában készülünk a 2018. év első táborára, a KÖSZI Téli berek értékkereső táborra, mely a 18-29 éves korosztálynak nyújt lelki feltöltődési lehetőséget.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A 16. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvány együttműködésével valósult meg.

NyomkeresőTáborok
Előző bejegyzés
Csendesnapot tartottak a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban
Következő bejegyzés
Inkább reménykedni, mint tudni? – Beszámoló a 70. KÖSZI Megálló Istentiszteletről
keyboard_arrow_up