Fény derült a titok nyitjára a 19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor kamasz turnusában

Szöveg: Szebenszki Emese
Fotók: Öskü Ármin és Szebenszki Emese

Bár sokáig bizonytalan volt, hogy idén sor kerülhet-e ottalvós táborokra, végül sikeresen megtarthattuk a tizenéveseknek szóló 19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor kamasz turnusát. A nyomozás idén az eddigi évektől eltérő módon nem csupán egy hétvége erejéig, hanem egy egész héten át tartott 2020. augusztus 9-15. között.

19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor kamasz turnus

A táborban 7-12. osztályos fiatalok vehettek részt, akik hat éjszakát tölthettek a csendes, meghitt hangulatú piliscsabai Béthel Otthon falai között. A tábor vezetője Vilmánszki Borbála, helyettese Tihanyi Hanna volt, a tábor résztvevőinek lelki harmóniájáról pedig a tábor lelki vezetője, Bonnyai Zsuzska gondoskodott.

Az idei detektívtábor mottója “A siker foglyai” volt, hiszen a hét során a táborozók 8 olyan híres személyt ismerhettek meg, akiknek életében hatalmas szerepet játszik a hírnév, a gazdagság és a siker. Detektívtábor lévén a táborozó gyerekeknek – saját nyomozóirodájuk megalapítását követően – kellett egy rejtélyes bűntett részleteit kinyomozniuk.

A tábor napjai mindig egy adott téma köré csoportosultak, melyek között szerepelt a népszerűség, a hatalom, a külcsín, a gazdagság, illetve az igazság is. Ezek a témák megjelentek mind az áhítatok, mind az áhítatokat követő, azokat megvitató, elmélyítő Kupaktanácsok, azaz kreatív témafeldolgozások során. A Kupaktanácsok alkalmával a táborozók számos beszélgetésben, kreatív, illetve drámajátékban vehettek részt, hogy az áhítatok mondanivalója még inkább tudatosuljon bennük.

Tudatos járványügyi felkészültség

Annak érdekében, hogy a fiatalok a táborban a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, a vezetők fokozott figyelmet fordítottak a higiéniai előírások betartására. Már maga a táborba való belépés is kézfertőtlenítéssel, valamint lázméréssel kezdődött, de később is minden helyszínen volt lehetőség a kézfertőtlenítésre, a dorogi strandra történő vonatút során pedig senkiről sem hiányzott a maszk, ezenkívül szükség esetére minden táborvezetőnél volt kézfertőtlenítő, vagy fertőtlenítő törlőkendő. Minden nagyobb program lebonyolítására szabadtéren került sor.

Programok

A reggelek mindig finom ébresztéssel, azaz különböző stílusú zeneszámokkal indultak, majd Testébresztő tornával folytatódtak. A reggeli után kezdődött az igazi lelki feltöltődést jelentő áhítat, melyet a Kupaktanács és finom ebéd követett. Az ebédet követő Laza Zóna ideje alatt lehetőségük nyílt a táborozóknak sportolni, zenekari próbát tartani, vagy társasjátékozni. A Laza Zónát követte a Gyorsító Sáv, mely ideje alatt a táborozók focizhattak, zumbázhattak, kipróbálhattak egy szabadulószobát, vagy Kreatív Klubban készíthettek csodálatos kézműves dolgokat, mint például gyönyörű batikolt ruhadarabokat, de megtervezhették és elkészíthették saját könyvjelzőjüket is.

Ezek mellett mindennap változatosnál változatosabb programokra került sor. A legkedveltebb programok közé tartozott többek között a Beugró, mely során a fiatalok megcsillogtathatták színészi képességeiket, a Trónok Harca bőrbe bújtatott Keresztények és Rómaiak játék, amikor a táborozóknak meg kellett találniuk az elrabolt trónörökös Viharbanszületett Daenerys-t, de sor került még ötletes Mozikvízre is. A Tábortánc pedig egyértelműen elsöprő sikert aratott. A tánc betanítása a fiúk és a lányok számára külön-külön történt, majd táncpárbajként került előadásra, végül egy közös fináléval zárult. A hatalmas siker nem is csoda, mivel a koreográfia csodálatos volt (köszönet Pap Kincsőnek és Lajtai Tímeának az összeállításért és a betanításért), illetve a zenék között olyan nagy slágerek is felcsendültek, mint például Whitney Houston I wanna dance with somebody, vagy Michael Jackson Billie Jean című dala. Mindemellett sokan örültek a dorogi strandolásnak is, mely során egy igazi, forró nyári napon élvezhették az arra vágyók a dorogi tó hűsítő vizét.

A tábor utolsó napján, szombaton a tábor lelki vezetője, Bonnyai Zsuzska megtartotta az a 90. KÖSZI Megálló istentiszteletet, ami igazán hangulatos és meghitt volt. Ezt követően került sor a díjak és nyeremények kiosztására, majd egy utolsó közös ebédre, ezután pedig az érzelemdús búcsúzkodásra, ami ilyenkor mindig nagyon meghitt, végül pedig a tábor elhagyása következett.

Egy igazán változatos, tartalmas és csodás pillanatokkal teli tábort zárhattunk szombaton és szeretettel várunk minden kamaszt jövőre is! 2020 őszén pedig vadiúj táborral, az 1. KÖSZI Titkos küldetés expedíciós táborral készülünk az 5-12. osztályosoknak Piliscsabán, 2020. október 22-25. között. Találkozzunk ott is!

19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor - Kamasz turnus - válogatás

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor kamasz turnusa a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

NyomkeresőTáborok
Előző bejegyzés
A nyomozóink felfedték a rejtélyt a 19. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor kölyök turnusában
Következő bejegyzés
Jó helyen jársz! – Megtartották a 89-90. KÖSZI Megálló istentiszteletet
keyboard_arrow_up