Budapest – A jubileumi, 20. KÖSZI Napvető kreatív tábort a 12–18 éves ifi korosztály számára 2016. július 10. és 16. között rendezték meg, szokás szerint a festői piliscsabai Béthel Otthonban. A tábor vezetőjeként Nemes Anikó, lelki vezetőjeként Kendeh K. Péter evangélikus lelkész állt helyt, akiknek Szlaukó Orsolya evangélikus lelkésznő és több teológushallgató segédkezett. 46 fiatal és 14 vezető töltött együtt élményekkel teli, izgalmas hetet, amelynek mottója a „Médiaguru” volt.
Ebben az évben a fiatalok között méltán népszerű média témakörét tűzte ki a szervezőcsapat a tábor témájául. A különböző médiumok hatása behálózza a kamaszok, de a fiatal felnőttek életét is, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni a keresztény közösségek életében sem. Mozi, tv-sorozat, napilap, internetes portál, közösségi média, rádió, színház, musical, regények nap mint nap ellátnak minket annyi információval és érzelmi tartalommal, amelyekkel nem könnyű megbirkózni, okosan kell felhasználni őket, különösen fiatalon igaz ez. A tábor szervezőcsapata nagy munkát fektetett abba, hogy az öt napi témát úgy határozza meg, hogy azok segítsék a résztvevők mindennapi boldogulását. Így sorban egymás után foglalkoztunk a reklámokkal, a manipulációs technikákkal, a hírek ránk gyakorolt hatalmával, a szerelem és nemiség médiában való megjelenési formájával, majd a sci-fik és fantasyk (illetve a Biblia) jövőképével, végül Isten és a hit médiában való megjelenésével. Minden téma esetében külön figyelmet igyekeztünk szentelni annak, hogy keresztény fiatalként hogyan érdemes használnunk az adott médiumokat, és milyen hatással lehet ez életünkre, hitünkre.
A délelőtti áhítatot követő Kupaktanácsok a kiscsoportos kreatív témafeldolgozást tették lehetővé interaktív, játékos, színes-szagos formában, míg a délutáni programok inkább a pihenés, szórakozás, barátkozás céljait voltak hivatottak szolgálni – lehetőleg kapcsolódva a napi témához. Így a fiatalok részt vehettek a Manipulity nevezetű kiscsoportos vetélkedőn, emlékezetes fiú-lány össztáncot tanulhattak be és adhattak elő, vagy menekülhettek és menthették meg egymást a régebbi keresztények és rómaiak „ránc-felvarrott” változatán (idézek Szakács Ádámtól, lsd. később) Sztárok és paparazzik néven. Nem hiányozhattak az olyan elmaradhatatlan programok sem, mint a Mesterkurzus, melynek során vállalkozó szellemű résztvevők társaiknak mutathattak be vagy taníthattak meg olyan dolgokat, amelyekben ők jeleskednek. A legnagyobb kedvenc, a most stílusosan Sárdobálásnak elkeresztelt Vízi Olimpia vagy a csapatösszetartást és dramatikus készségeket fejlesztő Ki mit tud? volt. A sportok hódolói nemcsak az Eb-döntőt tekinthették meg, hanem maguk is megmérkőzhettek a táborozók-táborvezetők között zajló bajnokságon, míg az aerobic kedvelői napi edzésüket a szurkolás pomponlány-aerobicjával koronázták meg ugyanitt. Szót kell még ejtenünk a napi fakultatív Kreatív klub programról, ahol alkalom nyílt reklámfilmkészítésre, Shoppingkirálynők címmel az ízléses szettek összeállításának versenyére, és futurisztikus ruhák, illetve közlekedési eszközök tervezésére is. Szerdán a dorogi tóban fürdőzött a tábori csapat, péntek este pedig a Vándorbankett nyújtotta a tánc és a játék lehetőségeit.
Szervezőcsapatunk hálás köszönettel tartozik a csodás hét eltöltésének lehetőségéért a Béthel Otthon vezetőjének, Varga Gábornak és feleségének, Zsuzsa néninek, akik évről évre nagyszerű körülményeket teremtenek a táborozáshoz. A vidám és életrevaló tábori közösség idén is számtalan új taggal, régi táborozók barátaival bővült, akiknek nagyon örültünk. A kicsik látványosan felnőttek, és különböző adottságaikkal, készségeikkel, tudásukkal vagy „csak” kedvességükkel járultak hozzá az egész héten uralkodó összetartó, vidám, nagyszerű hangulathoz. Isten áldását éreztük magunkon nemcsak a gyönyörű napsütéses napokon, de a hatalmas esőzések idején is, amikor a fiatalok még inkább tanúságot tettek segítőkészségükről, egymás felé fordulásukról. Az ország távoli pontjairól érkezők a héten újra felvehették év közben a közösségi médián, vagy ritka találkozásokon keresztül ápolt kapcsolataik fonalát, vagy új barátságokat köthettek – nagy sikerrel.
Szervezőként nagyon boldogok vagyunk, hogy van számos olyan táborlakónk, akiket sok-sok éve minden nyáron vagy akár minden táborunkban látunk, egyikük a közel tíz éve velünk táborozó Szakács Ádám, aki a kérésünk nélkül vállalkozott egy cikk megírására. Az ő beleegyezésével idézek most kiváló fogalmazási készségeket megcsillogtató írásából:
„Én, mint rutinos résztvevője a tábornak, kijelenthetem, hogy ismét egy szeretetteljes, megértő közösségbe csöppentünk bele, amely a 21. században nagyon fontos tényező egy fiatal számára. Ez a tábor merőben más, mint a többi, mivel itt mindegy, hogy milyen vagy, elfogadnak a többiek, és nem ér szemrehányás, ha valamit elhibázol. Az ország minden tájáról érkezünk, de mégis egy barátságos közeg mindig az eredmény, akárhogy osztunk-szorzunk, mindig ez jön ki. Lelkiekben rengeteget ad, ráadásul egyházi jellegéből kiindulva itt nem menő egymást sértegetni. Ezek azok a dolgok, amik megragadtak az elején, és már rengeteg tábor és élmény van a hátam mögött. Ezt a légkört át kell élni, nincs mese. Életre szóló barátságok szövődnek itt. Öröm látni, ahogy törődnek egymással a gyerekek, fiatalok, vezetők, és amilyen hangulat uralkodik, az valami eszméletlenül frenetikus. Sokszor előfordult már, hogy a táborok végén könnyes szemmel ölelkeztek össze egymással az emberek, ilyenkor a lélegzetem eláll, mert máshol ez nemigen tapasztalható. Aki egyszer eljön, megfertőzi mindez. Mint ahogy engem is maga alá gyűrt.”
Aki kedvet kapott egy következő hasonló programban való részvételhez, és az előző tanévben volt 3-8. osztályos, nagy szeretettel várjuk az augusztus 7-13. között ugyancsak Piliscsabán megrendezett 20. KÖSZI Napvető kalandtáborban, melyet Hőskor mottóval rendezünk meg. Az 5-12. osztályosokat ugyancsak nagy örömmel látjuk a nagy sikerű őszi, október 27-30. között megrendezendő izgalmas, 15. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő táborunkban – amire már íródik a rejtély, és melynek kibogozása a fiatalok csapatainak feladata lesz. Részletek és jelentkezés a honlapunkon!
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/
Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo
A 20. KÖSZI Napvető kreatív tábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Piliscsabai Evangélikus Egyházközséggel együttműködve valósult meg.