Újra együtt! – Piliscsabán rendeztük meg a 20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusát

Szöveg: Halász Endre
Kép: Vida Zsófia és Tilki-Nagy Titusz

Piliscsaba – 2021. július 18. és 24. között a piliscsabai Béthel Otthonban tartottuk a 20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábort – elsőként a kölyök korosztály számára. Az elmúlt év karanténidőszakai után nagy élmény volt újra közösségbe jönni, talán ez is eredményezte, hogy a táborban több, mint 70 gyerek vett részt. A táborvezető Tóth Lilla, a lelki vezető Hegedüs Kende volt.

20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnus

Komoly délelőttök: Viszály – Muszáj?

A tábor témája a konfliktuskezelés volt. A délelőtti Kupaktanácsokon, melyek kreatív témafeldolgozások, a gyerekek által megtapasztalt konfliktushelyzeteket jártuk körül, és ezek bibliai megközelítéséhez adtak támpontot a reggeli áhítatok is. A testvérek közötti ellentétekhez Jákob és Ézsau, a gyerek-szülő konfliktushoz a tékozló fiú, a tanár-tanítvány viszonyhoz a Jézus hívására vízre lépő Péter, a csoportos zaklatáshoz a közösség által elítélt, Jézus által felmentett házasságtörő asszony története kapcsolódott. Pénteken, amikor a barátok közötti konfliktus volt a téma, az áhítaton a Gecsemáné-kertben történtekről volt szó, és elgondolkodhattunk a bizalomról és az igazi barátságról.

A táborozók saját élményeikről is beszámoltak; kiderült, hogy egyikük élete sem mentes a viszályoktól, és hogy szinte kivétel nélkül voltak már zaklatás részesei. Nagyon jó beszélgetések voltak, és remélhetőleg segítettek a gyerekeknek a konfliktusok feldolgozásában. A tábor végén, a szombati Megálló istentiszteleten Lénárt Viktor lelkész a konfliktusok kezelésének jézusi receptjét mondta el nekünk: egy mustármagnyi hittel beengedhetjük Istent az életünkbe, és ő erőt ad a problémák megoldásához.

Élénk délutánok: batikolás, szemfényvesztés, tánc

A „komolyabb” délelőttöket lazább, pörgős délutánok követték, amikor mindenki megtalálhatta a neki tetsző tevékenységeket: a Kézműves Palotában többek között batikolhattak vagy mécsest készíthettek a vállalkozó szelleműek, de közben bárki társasozhatott, zenélhetett, focizhatott, tollasozhatott, kipróbálhatta a Szobafogságot, azaz a szabadulószobát vagy a láthatatlan színház ötletén alapuló Szemfényvesztőket. A vacsora előtti csapatos programok általában szintén a gyerekek ügyességét vagy leleményességét tették próbára – ilyen volt a Nyomás fürdeni! vagy megszokott nevén a Vízi olimpia, ami után senki nem maradt szárazon, az UFOrgó, amely egy forgószínpad-szerű csapatverseny, vagy akár a tábortánc, a The Weeknd Blinding Lights című dalára készített koreográfiával. Az egyik legnagyobb sikert a Mozikvíz aratta, a gyerekek örömmel válaszoltak a kedvenc karaktereikről szóló kérdésekre. Szerdán egész napos túrára mentünk az Ördögoltár-sziklához, és útközben megcsodálhattuk a látványos pilisi tájat.

Változatos esték: tábortűz, vita, éneklés…

Az esti programok is nagyon megmozgatták a táborozókat, mind fizikálisan az Olimpikonok harca, mind szellemileg az Ön dönt! nevű programok során. Szerdán, a tábortűz körül kiderült, hogy nagyon sokan képesek arra az elképesztő teljesítményre, hogy egy pohár vízzel a homlokukon hanyattfekvésből felálljanak. Az estéket áhítat zárta, sok-sok énekléssel. Szerda este, a tábortűz előtt Hegedüs Kende taizéi áhítatot tartott, ahol az egyszerű dallamú, egysoros énekek, a közbeiktatott csendes percek és rövid igerészletek meditatív hangulata teljesen magával ragadta a gyerekeket. A programok után pótvacsora várta a táborozókat, majd a Pokrócmesék során minden csapat megbeszélte a nap történéseit és lezárta a napot.

… nyomozás és buli

Csütörtök este volt az egész táboron át húzódó nyomozás fénypontja, amikor a táborozók csapatai végiglátogatták és kikérdezték A tanúk padján című program keretein belül egy elképzelt bűncselekmény szereplőit, akiket beöltözött vezetők játszottak. A hétközben összegyűjtött nyomok és a kikérdezések alapján kideríthették, hogy mi is történt, végül pénteken elő is adhatták az elméleteiket, és az igazság is kiderült.

A pénteki nap ezután leginkább bulihangulatban telt, a hét eseményeit felelevenítő záró játékkal, a Témazáróval, szívhez szóló áhítattal, Fényképshow-val és az elmaradhatatlan Vándorbankettel. Evett, ivott, táncolt mindenki, majd, a megszokottnál később, holtfáradtan aludni tért.

A szombati nap az összepakolásról, a záró KÖSZI Megálló istentiszteletről, a győztes csapatok megjutalmazásáról és a búcsúról szólt. Felejthetetlen hét volt, sok-sok köszönettel tartozunk a Béthel Otthonnak és csapatának a vendéglátásért, Tóth Lillának és a táborvezetői csapatnak a szervezésért, a lebonyolításért és a szuper csapatmunkáért, valamint a gyerekeknek, hogy ennyire lelkesek és jó fejek voltak!

20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor - Kölyök turnus - válogatás

A KÖSZI csapata már készül a következő táborra, mely az 1. KÖSZI Titkos küldetés expedíciós tábor, melyet 2021. október 22–25. között tartunk Piliscsabán a Béthel otthonban. Szeretettel várunk minden 5–12. osztályost!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 20. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusa a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

NyomkeresőTáborok
Előző bejegyzés
A szeretet láthatatlan fonalai – Megtartottuk a 91. KÖSZI Megálló istentiszteletet
Következő bejegyzés
Mustármag, útravaló – Megtartottuk a 92. KÖSZI Megálló istentiszteletetet
keyboard_arrow_up