Vitorlát bontottunk a 21. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusában!

Szöveg: Bärnkopf Teréz
Képek: Vida Zsófia

Piliscsaba – 2022. július 24–30. között ismét megrendezésre került a KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusa, melyet a 3–8. osztályosok számára szervezett a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület. A táborozóknak szokás szerint a piliscsabai Béthel Otthon nyújtott otthont. A tábor vezetője Vilmánszki Borbála volt, a lelki élményekért Bonnyai Zsuzska felelt, akiknek ezúttal 14 önkéntes segédkezett. A táborban lebilincselő nyomozás zajlott, melyet tréfás, sportos és játékos programok szakítottak meg.

21. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor - Kölyök turnus

Sorra érkező autók. Lelkes, félénk gyerekek. Hosszú sor. Üdv a fedélzeten! A hangulatos, fenyőfákkal beárnyékolt utcán egyre-másra érkeztek meg a kocsik. Ide-oda pillantgattunk, vagy az új helyszín, új élmény miatt, vagy éppen azért, hogy hátha felfedezünk egy-egy régi ismerőst a tavalyi táborból. A regisztráció után pedig, hogy még inkább összecsiszolódjunk, különféle játékokban vettünk részt. Összegubancolódtak a lábaink, kezeink, de végül egy teljes körré alakultunk.

Imádkozzunk! Milyen dal legyen a következő? A kívánságok csak úgy röpködtek, mind énekelni akaratunk. Együtt zengtük a kedvenceinket, aminek fantasztikus hangulata volt, ahogy a kápolnában ülve mind hangosan énekeltünk. Az áhítat minden napunknak keretet adott, amikor is különböző bibliai történetet hallgathattunk meg, amelyekkel kapcsolatban fontos gondolatok hangzottak el, amik közelebb vittek minket Istenhez. Az áhítat utáni Kupaktanács során kisebb csoportokban ezek kapcsán beszélgettünk, amivel még inkább megismertük egymást.

A hét során szépen sorban megismertük a Kastélyjáték szereplőit, akik nemcsak hogy bemutatkoztak, de ki is kérdezhettük őket a csütörtöki Tanúk padján nevezetű program keretében. Kisebb csoportokban körbejártunk a történetnek színteret adó hajó egyes kabinjaiban, így mindenkivel váltottuk pár szót, akinek bármi köze is lehetett a bűncselekményhez. A találgatások és érvelések mind izgalmas beszélgetéseket eredményeztek a nyomozás során, míg végül ki nem derült a teljes igazság.

Szólt a zene. Készültek, száradtak a kincsesládák, kifestett üvegek, amiket nemrég készítettünk el a Kézműves Palota ideje alatt. Közben kisebb sor állt, hogy mindenki sorra kerüljön a hajfonásban. Természetesen a twister-parti vagy egy kör póker sem maradhatott el, mindannyian megtaláltuk azt a szórakozást, ami számunkra izgalmas. De ha csak egy vicces vagy éppen mély beszélgetésre volt szükségünk, akkor sem kellett csalódnunk, hiszen mindig rábukkantunk valakire, aki nyitott volt erre. Persze a foci sem hiányozhatott a programból, amiben mindig alaposan elfáradtunk.

Hangosan számoltunk, hogy mindenki megvan-e. És igen! Indulhat a kirándulás! Kettesével-hármasával egymás mellett sétáltunk a városon át, ki az erdőbe. Egy kisebb emelkedőhöz értünk. Lihegtünk, elfáradtunk, de még éppen kellemesen. Szerencsére a fák is árnyékot nyújtottak, bár azért a hőséget, a szárazságot így is megtapasztaltuk egy kicsit. Mivel is lehetett volna jobban feldobni a hangulatot, minthogy egy tisztáson együtt eltáncoltuk a tábortáncot? Szólt a zene, csak mi voltunk a közelben, közben pedig együtt tapsoltunk, léptünk, fordultunk.

A lábunkra nehezedett súly miatt nem tudtunk mozdulni. Nem láttunk semmit, miközben a béna szemüvegén keresztül átéltük azt a történetet, amikor Jézus beteget gyógyít Betesdánál. Különböző érzékszerveinkre támaszkodva tapasztalhattuk meg a félelmet, a tehetetlenséget, a bizalmat és a hitet. Éreztük az illatokat, hallottuk a víz hangját, ahogy hallgattuk a párbeszédet, majd egyszercsak eltűnt a ránk nehezedő súly érzete és fel tudtunk kelni.

Tábortüzet nem gyújthatunk, akkor mi legyen? A faágakra tekert sárga-narancs krepp papír és a lágyan fel-felvillanó égősor nagyon barátságos hangulatot nyújtott, ami mellett különböző játékokat játszottunk, dalokat énekeltünk. Máskor pedig egy képzeletbeli TV műsor résztvevői lehettünk, ahol csoportokban ülve tippeltük meg, hogy milyen mély a Bajkál-tó vagy hogy a felsorolt állítások közül melyek igazak az egyes táborvezetőkre.

De sajnos, mint mindennek, ennek is elérkezett a vége. Kezdődött a pakolás, majd együtt részt vettünk a tábort lezáró KÖSZI Megálló istentiszteleten. Közösen énekeltünk, majd következtek a díjkiosztások. Gumicukor, csokoládé, különféle finomságok. Te milyen színűt kérsz? Majd egymást átölelve, néhányan picit meghatódva búcsúzkodtunk. A fáradtság ellenére úgy éreztük, feltöltődtünk és egy rövidebb alvást követően újra visszajönnénk a táborba. Azonban ez idén már sajnos a kisebbeknek nem lehetséges. Na, majd jövőre!

21. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor - Kölyök turnus - válogatás

***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 21. KÖSZI Nyomkereső detektívtábor Kölyök turnusa a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

NyomkeresőTáborok
Előző bejegyzés
Közöttetek van – KÖSZI Koktélbár a Szélrózsán
Következő bejegyzés
“Mint a forrás, melyből nem fogy ki a víz” – Ilyen volt a 98. KÖSZI Megálló istentisztelet
keyboard_arrow_up