Ezek a mai fiatalok! – 23. KÖSZI Napvető élménytábor volt Piliscsabán

Szöveg: Hafenscher Priszcilla, fotó: Tihanyi Hanna

Piliscsaba – A 23. KÖSZI Napvető élménytábort a 7–12. osztályos ifi korosztály számára 2019. augusztus 4–10. között rendezték meg a korábbiakhoz hasonlóan a zöldellő dombokkal szegélyezett piliscsabai Béthel Otthonban. A tábor vezetője Nemes Anikó volt, lelki vezetőként Szlaukó Orsolya evangélikus lelkésznő állt helyt, akinek munkáját Riczinger Péter teológushallgató segítette. 42 fiatal és 12 vezető tölthetett együtt élményekben gazdag, izgalmas hetet, amelynek mottója az „Ezek a mai fiatalok!” volt.

23. KÖSZI Napvető élménytábor

Idei nyári táborunk tehát éppen az olyan korú fiatalokról szólt, akik táborozni is jöttek. „Gondolkoztál már azon, miért úgy nevelnek a szüleid, ahogy? Beszélgettél már velük arról, milyen volt számukra a kamaszkor, és őket hogyan nevelték szüleik? És hogyan kommunikáltak, amikor a telefon még luxus volt? Mesélték a nagyszüleid, hogy felutaztak Pestre csak azért, hogy hosszú sorban állás után vásárolhassanak banánt? Szoktál ABBA számokra csörögni a discoban? Vajon milyen leszel 10 év múlva?” Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ együtt a délelőtti Kupaktanácsok során. A 23. KÖSZI Napvető élménytáborban beleástuk magunkat a szülő-gyermek kapcsolat rejtelmeibe és összehasonlítottuk három generáció kamaszkorának életstílusát. Bár manapság sok mindent megkaphatunk, amiről régen álmodni sem mertek, vagy még csak nem is létezett, de a mai fiataloknak ezzel együtt sok kihívással is szembe kell nézniük. Sok szó esett a szülő-gyerek konfliktusokról, hogy mik a leggyakoribb okok, és hogyan szoktak megoldódni. Ezen kívül beszélgettünk a XXI. század kísértéseiről, mint például a mobilozás, értelmetlen punnyadás, közösségi oldalak céltalan böngészése. Utóbbival kapcsolatban előkerült a közösségi média szerepe és hatása is. Szerencsére a legtöbben nem akarnak influenszerekre hasonlítani, maximum szórakozásból néznek Youtube-csatornákat, Instát és hasonló oldalakon lévő videókat.

A „napi rutin” zenés ébresztővel kezdődött, melyet egy negyedórás testébresztő átmozgatás követett, ami néha táncot jelentett, előfordult azonban keményebb, ugrálós-fekvőtámaszos edzés is. Ezután elfogyaszthattuk a jól megérdemelt reggelit. A reggeli áhítat után a délelőtt fő programja a kupaktanács volt, mely során a napi témáról beszélgettünk, és játszottunk kisebb csoportokban. Egy rövid szünetet, majd az ebédet követően szabad kezet adtunk a fiataloknak, hogy mivel szeretnék tölteni a délutánt. A laza zónában társasozhattak, focizhattak, kézműveskedhettek, de akár pihenhettek is a szobájukban, vagy kint a puha fűben. A gyorsító sáv nevű program már mozgalmasabb volt, tele sportolási lehetőségekkel. A focit itt is meghagytuk, hiszen nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében.

Ezen kívül a táborvezető, Nemes Anikó tartott aerobikot, aki pedig – a melegre való tekintettel – vízbe vágyott, elmehetett a közeli strandra pancsolni. A sok testmozgás után energiapótlás gyanánt uzsonna következett, majd egy délutáni játék, mely szintén az aznapi témát dolgozta fel játékos formában. Ezek is többnyire mozgalmas programok voltak, mint például a vízi olimpia medencényi vízibombával, a számháború, vagy a portya, mely során a tábor környékén különböző állomásokon kellett műveltségi és ügyességi feladatokat teljesíteni. Miután alaposan kifárasztottuk a táborozókat, vacsora következett, mialatt új erőre kaptak, így bőven volt energiájuk az esti áhítatra, majd egy újabb játékra is. Ez már bent a templomban zajlott, ám ez nem jelenti, hogy csöndben ücsörögtünk.

A mozgalmas feladatok közben véget nem érő nevetés és jókedv jelezte a táborozók felszabadultságát. Mindenki kedvence, szervezőké és táborozóké egyaránt a táncevolúció volt. A vezetők csapata betanult egy saját fejlesztésű tánckoreográfiát évtizedeken átívelő zeneszámokra, melyet a táborozók visszatapsoltak. Így kétszer eltáncoltuk nekik, majd meg is tanítottuk a koreográfiát, amit az utolsó esti banketten már az egész tábor közösen tudott táncolni. A napot a pokrócmesékkel zártuk, amikor kis csoportokban átbeszéltük a napot. Kinek mi tetszett legjobban, mi volt az, ami esetleg nem volt jó. Rendhagyó napunk a szerda volt, hiszen a reggeli áhítat után a Dorogi-tóra mentünk strandolni. A meleg időben kellemesen lehűtött bennünket a víz, és a fiatalok legnagyobb örömére vízicsúszdából sem volt hiány. A vezetők élő bójasort alkottak a mélyvíz előtt, de ez kicsit sem rontotta a hangulatot, nagyon jól mulattunk, labdáztunk, cicáztunk, kakasviadaloztunk, felálltunk egymás vállára, vagy csak hűsöltünk. A tóparton tartottuk meg a kupaktanácsot, mely kicsit sem veszített értékéből, a táborozók félre tudták tenni a tényt, hogy strandon vagyunk, és a beszélgetésre koncentráltak.

Ismét egy szuper KÖSZI-tábort tudhatunk magunk mögött. Sokan újra találkozhattak régi táboros barátaikkal, de talán még több új barátság köttetett. Külön öröm a szervezőcsapatnak, hogy sérülésmentesen zajlott a hét. A rendszeres reggeli szobapontozásnak köszönhetően többnyire rendben tartották a táborozók a szobákat. A fiatalok készségesen segítettek az asztalok leszedésében és a közösségi helyek kitakarításában, mert jutalmul KÖSZI-pontokat szerezhettek, amikkel az egész héten átívelő napvető-játékban tudtak előre haladni a cél felé. A barátságfüzetekbe temérdek oldalt teleírtunk, hogy a találkozás örök emlék maradhasson. Azt hiszem, minden vezető és táborozó nevében mondhatom, hogy fantasztikusan jó hangulatban telt ez az egy hét, tele vidámsággal és kacagással. Alig várjuk az újabb KÖSZI-tábort, és a fiatalokat, hiszen ez az egész Tőlük jó!

A KÖSZI táboros csapata már szervezi a 18. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábort, melyet 2019. október 25–28. között tartunk Piliscsabán a Béthel Otthonban 7–12. osztályosoknak!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 23. KÖSZI Napvető élménytábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

NapvetőTáborok
Előző bejegyzés
„Jó dolgod legyen” – 84. KÖSZI Megálló istentisztelet
Következő bejegyzés
A hétköznapok bátorsága – 85. KÖSZI Megálló istentisztelet
Menü