Kaland az érzelmek világában – 23. KÖSZI Napvető mesetábor

Szöveg: Hajdú Kitti, fotó: Héder Borbála, Szabó Rubina Tünde

Budapest – A 2019. július 15–19. között a Zuglói Evangélikus Egyházközség épületében megrendezett napközis KÖSZI Napvető mesetábor egy egész hetes felejthetetlen élményt biztosított olyan kisiskolásoknak, akik még otthon alszanak a szüleikkel. Szabó Rubina táborvezető és szervezői csapatának célja az volt, hogy a Budapesten töltött napokat nyaralásnak éljék meg a gyerekek, miközben játszva, énekelve, táncolva, mesét hallgatva, kézműveskedve fejlődhetnek is. A gyerkőcök rengeteg élménnyel gazdagodtak és a táborzáró KÖSZI Megálló istentisztelet alkalmával Jézusról és Isten szeretetéről hallottak.

Kaland az érzelmek világában – 23. KÖSZI Napvető mesetábor

Idén a KÖSZI Napvető mesetábor igen élménydúsra sikerült, a gyerekek nagy örömére. A szervezőcsapat ezúttal is kitett magáért, hiszen a felkészülés már hónapokkal a tábor megkezdése előtt elkezdődött. A tábor öt napja alatt öt érzelemmel – félelem, öröm, szomorúság, harag, szeretet – találkoztak a táborozók. Minden nap az adott érzelem köré épített feladatokból, játékokból, kézművesfoglalkozásokból állt, melyeket a táborszervezők előre megterveztek, hogy az 1–4. osztályos korosztály számára a legjobb élményt nyújtsák.

Reggel és délután áhítat várta a gyerekeket, melynek témája kapcsolódott az éppen aktuális érzelemhez. A reggeli alkalmakon az ószövetségi Dániel könyvéből követték nyomon az érzelmeket, a naplezáró áhítatok az Újszövetség könyveiből ismertették meg a táborozókkal Jézus életén keresztül, hogy milyen is egy-egy érzelem. A napindító áhítatokat az úgynevezett „Kupaktanács” foglalkozások alkalmával beszélték át, ahol drámajátékokkal és egyéb kreatív feladatokkal könnyedén elsajátíthatták a hallottakat a gyerekek.

Az első nap a félelemmel ismerkedtek meg a nebulók különféle játékok kíséretében, többek között egy bátorságpróba alkalmával, melyet mindenki nagyon bátran, jó kedvvel és ügyesen teljesített. Játékosan tanulták meg egymás neveit, majd a kreativitás sem maradhatott el, a gyerkőcök saját kezűleg készített agyagállatkát vihettek haza. Az öröm következett a sorban másnap, ami valószínűleg a gyerekek kedvenc napja volt. Ez alkalommal megtanultak öröm-táncolni, melyet nagyon élveztek, sokat nevettek és jól kifáradtak közben. A tánc után az öt szeretetnyelvvel ismerkedtek meg a fiatalok és kibékítették a kiskrokodilt az anyukájával. Az örömöt a szomorúság követte, persze nem a tábor hangulatát illetően, hiszen a jó időnek köszönhetően a gyerekek nagy kedvencévé vált vizes játékok kerültek sorra. Ez a nap is sok vidámsággal, tánccal és örömmel telt el. A kézműves foglalkozáson mandalát készítettek, amit mindenki hazavihetett emlékbe. Az utolsó két érzelem közül a harag jött előbb, amit a nap végére ügyesen megtanultak kezelni a gyerekek, majd a közeli tűzoltóállomás látta vendégül a csemetéket. Megnézhették a tűzoltóautót, a tűzoltáshoz használt eszközöket és ruhákat. Mondanunk sem kell, hogy mennyire nem tudtak betelni a kisiskolások ezzel a nagyszerű, nem mindennapi meglepetéssel.

A tábor megkoronázásaként a szeretet maradt utoljára, mint a legfontosabb érzelem, ami nélkül senki sem tud élni. A kincskereső játék alatt a Bibliából vett szeretettel kapcsolatos idézeteket kerestek a kalandor fiatalok, majd ezeket díszítették ki és vitték haza ajándékba a szülőknek. Idén sem maradhatott el a KÖSZI táborokban hagyománynak számító Megálló istentisztelet, melyet a tábor lelki vezetője, Bonnyai Zsuzsanna tartott meg ezúttal.

Egy újabb felejthetetlen és örömteli tábort tudhatnak maguk mögött a KÖSZI-sek, és szeretettel várnak mindenkit jövőre is!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 23. KÖSZI Napvető mesetábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

 

NapvetőTáborok
Előző bejegyzés
Pünkösdi Piknik – “Egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint”
Következő bejegyzés
83. KÖSZI Megálló istentisztelet
keyboard_arrow_up