Szemfüles érzékeink – Megtartottuk a 25. KÖSZI Napvető mesetábort!

Szöveg: Tóth Lilla
Fotó: Öskü Ármin, Szloboda Borbála, Vida Zsófia

Budapest – Zugló – 2021. június 28. és július 2. között rendeztük meg az 1-4. osztályosok részére a 25. KÖSZI Napvető mesetábort, melyet idén új helyszínen, a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Középiskolában tartottunk. „Szemfüles érzékeink” mottónk mentén a gyerekek a hét során jobban megismerkedhettek a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás érzékszerveivel, direkt és elvontabb módon is. A tábor vezetője Tóth Lilla volt, a táborozók lelki egészségére pedig Endreffy Kornélia lelki vezetőnk ügyelt.

25. KÖSZI Napvető mesetábor

Jubileumi nyarat ünnepelhet a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért, azaz a KÖSZI Egyesület, hiszen ez a huszonötödik alkalom, hogy Napvető névre hallgató táborunkat megrendezzük. A táborozók részt vehettek olyan régi, bevált programokon, mint a Kupaktanács, ami egy délelőtti kreatív, interaktív, beszélgetős témafeldolgozás, vagy a Megálló istentisztelet, ami a tábor lelki ívének lezárása és összegzése; de újdonságokkal is találkozhattak, mint az Ízlelőbimbók versenye vagy az Egyik fülén be, másikon ki fantázianévre keresztelt programok.

Jó, hogy látlak!

Az első tábori napunkon a látás érzékszervével ismerkedtünk meg, így az áhítatok során előkerült, hogy sokszor csak akkor hiszünk el valamit, ha az a szemünkkel látható, illetve szó volt arról a láthatatlan fonálról is, amely összeköt bennünket egymással és Istennel. Délelőtt a Jó, hogy látlak! című program során megtanultuk egymás neveit és kicsit jobban megismerkedtünk egymással, majd délután a Szemfényvesztők programban átélhettük a kánai menyegzőt úgy, hogy látásunk híján a többi érzékszervünkre kellett koncentráljunk.

Hallgatnak a hangomra…

Kedden a hallás került górcső alá, a programokon és az áhítatokon egyaránt. Reggel saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, milyen nehéz az, mikor a világ hangjai megpróbálnak minket eltéríteni az utunkról, és hogy néha milyen nehéz követni Jézust. Délután pedig arról beszéltünk, hogy mennyi mindenre nyitott a fülünk, milyen hangoktól leszünk boldogok, és mire kellene süketnek lennünk.

A programok során tábortáncot tanultunk, ahol kifejezetten nagy szükségünk volt a hallásunkra, illetve az Egyik fülén be, másikon ki című forgószínpados játékon különféle, hallással kapcsolatos feladatokat oldottunk meg kisebb csoportokban.

Szimatot fogtunk!

A harmadik napon már összeszokott csapatként indultunk el egy egész napos kirándulásra a Városligetbe, egész nap figyelve a minket körülvevő illatokat. A nap eleji áhítaton arról gondolkodtunk közösen, hogy egyik testrész sem nélkülözhető, és hogy milyen nehéz lenne úgy élni, ha mindenki csak egyféle dologra lenne képes. Napközben végigjártuk a KRESZ-parkot, de rengeteget játszottunk, fociztunk, tollasoztunk is, sőt, még a Nagyjátszóteret is meghódítottuk egy kis időre.

Ízlések és pofonok…

Táborunk végéhez közeledve az ízlelés is központi témánk lett. Az áhítatokon arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen lenne az életünk só, azaz ízletesség nélkül, valamint hogy milyen fontos is a minőségi idő. Délelőtt lejátszottuk a Gyümölcsháborút, ami számháború volt, csak számok helyett gyümölcsrajzokat viseltek a táborozók a fejükön, délután pedig az Ízlelőbimbók versenye című nagyon kedvelt programunk során mérettettek meg a gyerekek különféle evéssel kapcsolatos versenyszámokban.

Rátapintottunk a lényegre!

Utolsó napunkon a tapintás érzékszervével foglalkoztunk behatóbban. A reggeli áhítaton arról beszéltünk, hogy a Jóisten mennyi oldalról támogat bennünket, hogy ő a tenyerébe vésett minket, fontosak vagyunk számára. Később a TapicsKaland nevű programon egy kis indián, Migisi kalandjait követtük végig különféle játékokon keresztül, ebéd után pedig a népszerű Just Dance is terítékre került. Később a Morzsaszedegetés során felelevenítettük a héten tanult ismereteinket, majd a tábort a 91. KÖSZI Megálló istentisztelettel zártuk.

Köszönet az ifiseknek!

Fontos megemlíteni, hogy a tábor ideje alatt zajlott a Szívvel-Lélekkel Alapítvány 10. SZIVI ifjúságivezető-képző tábora is, amelynek lelkes résztvevői segítették a tábor minden egyes mozzanatát. A 9–12. osztályos vezető-jelöltekből álló csapat tagjai a KÖSZI táborozói közül kerültek ki, akik korukat meghazudtoló módon vették az akadályokat és aktívan közreműködtek a programok megvalósításában.

Várunk vissza!

Egy újabb felejthetetlen és örömteli tábort tudhatunk magunk mögött és szeretettel látunk minden alsó tagozatost jövőre is a KÖSZI Napvető mesetáborban! 2021 nyarán pedig még várjuk a felsősöket és a középiskolásokat Piliscsabán a KÖSZI Nyomkereső detektívtábor turnusaival.

25. KÖSZI Napvető mesetábor - válogatás

***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 25. KÖSZI Napvető mesetábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

NapvetőTáborok
Előző bejegyzés
Ilyen volt a 10. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor
Következő bejegyzés
A szeretet láthatatlan fonalai – Megtartottuk a 91. KÖSZI Megálló istentiszteletet
keyboard_arrow_up