Ki vagy? Kivagy? – Találkozás idegenekkel a 40. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteleten

Budapest – 2015. október 18-án ismét a Deák téri evangélikus templomban gyűltek össze a feltöltődésre vágyó fiatalok, hogy részt vegyenek a 40. KÖSZI Megálló istentiszteleten. Az interaktív igehirdetést ez alkalommal is a KÖSZI lelkes csapata szervezte, lehetőséget adva az arra járóknak, hogy a belváros közepén kicsit megállhassanak és elgondolkodhassanak a találkozások fontosságáról.

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem tudjuk befolyásolni mindennapjainkat. A dolgok csak történnek, minden változik, sodródunk az eseményekkel és oly sok kérdésre keressük a választ, hogy már nem is tudjuk számon tartani. Én egy hasonló helyzetből, egy eső áztatta, zsúfolt hét után csöppentem vasárnap a Deák térre és kaptam lehetőséget „megállni” – ilyen formában életemben először.

A 2015/2016-os évad második Megálló istentiszteletén Szabó B. András evangélikus lelkipásztor hirdette az igét, s beszélt arról, hogy milyen idegenekkel találkozni. A hallgatóság a Rúth könyvében található igeszakasz (2,4-20) alapján gondolhatta tovább az idegen fogalmának jelentését és azt, mit tenne hasonló helyzetben.

Az alapige üzenetét a Vajdics Anikó által vezetett Mentactor csoport interaktív drámajátéka mélyítette el, és hozta közelebb mindazokhoz, akik a padokból felállva részt vettek benne. A játék alatt először csak kószáltunk körbe és önmagunkra figyeltünk, majd egy idegen létforma mozgását és hangját utánoztuk. Ezt követően mindenki keresett magának egy párt, akinek a mozgása a legjobban eltért a sajátjától, és lassan megtanulták egymás mozdulatait. Kezdeti görcsös félelmem lassan oldódni kezdett, s az idegen helyzet ellenére is átéreztem a megismerés és az egymásról, egymással tanulás mondanivalóját. A helyünkre visszaülve csukott szemmel tovább gondolhattuk interaktív találkozásainkat és azt is, mit tennénk, ha magával Jézussal találkoznánk. Pár perc nyugalom hunyt szemmel talán kevés ehhez, de mindenképp elindít egy úton, amin akár hazatérve még sétálhattunk tovább.

Hiába volt Rúth idegen, Boáz érdeklődött utána és segített neki, pedig el is mehetett volna mellette. Ez a gesztus valódi találkozáshoz vezetett, majd házassághoz és végül, generációk múltán, magához Jézushoz. Soha sem tudhatjuk, hogy találkozásaink hova vezetnek, de érdemes ezeken keresztül meglátni másokban az isteni szikrát. Boáz példaértékű viselkedése olyan lehetőséget mutat, amit érdemes megszívlelni, még akkor is, ha az idegenekre gondolva sokszor olyan dolgok jutnak eszünkbe, melyek negatív tartalmat hordoznak.

Erre válaszul a Mentactor még egy játékot hozott nekünk, melynek során kavicsok közül választhattunk egy nekünk tetszőt és írhattuk rá azt az egyetlen szót, mely kifejezi az idegenekkel kapcsolatos, talán megmagyarázhatatlan érzéseinket. A változatos méretű és formájú kövekből épült forma elgondolkodtatott. Az egy dolog, ahogy mi az idegenek felé fordulunk, de mi a helyzet, amikor mi magunk vagyunk a másik oldalon? Itt, ezen a Megállón én voltam idegen. Egy új környezetben, fokozatosan ismerkedve, keresve a biztos pontokat, a kapaszkodókat és a biztató mosolyokat. S ahogy lépésről lépésre elhagytam komfortzónámat, éreztem, hogy nincs is ebben semmi félelmetes. Egyszerűen új. Más. De legközelebb már semmiképp sem idegen.

„Adj olyan arcot, hogy este, amikor tükörbe nézünk, jobban hasonlítson Rád, mint reggel” – kérte imádságában Szabó B. András, s vele együtt szívből kértem én is, érezve, hogy csak így van értelme az ismeretlen emberek és helyzetek felé fordulni. A Huszák Zsolt zenei vezetésével játszó HangszóRock zenekart hallgatva, a hétköznapi rohanásban kicsit megpihenve és magamra figyelve, tényleg megálltam. Még nem tudnám pontosan megfogalmazni, miért a „változás” szó szerepelt maroknyi kavicsomon, de néhány lépéssel bizonyosan közelebb kerültem az áhított válaszokhoz – és önmagamhoz is.

Mindenkit szeretettel várunk a következő Megállón 2015. november 22-én vasárnap 18.00-kor a Deák téri evangélikus templomban. Az igehirdető Németh Zoltán lelkész lesz, a téma pedig az elszalasztott találkozás.

Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen vennének részt a következő Megálló istentisztelet szervezésében, illetve akik szeretnének a HangszóRock zenekar vagy a Mentactor drámacsoport tagjai lenni. E-mail címünk: koszi@koszi.net

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) által szervezett 40. KÖSZI Megálló interaktív istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Pesti Evangélikus Egyház – Deák Téri Egyházközséggel együttműködésben valósult meg.

Megálló
Előző bejegyzés
Csillámos szombat – Az országos evangelizáción járt a KÖSZI is
Következő bejegyzés
Titkok kapujában a 14. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő táborban
keyboard_arrow_up