Szöveg: Farkas Zsuzsanna, fotó: Román Péter
Budapest – A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és a Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) önkéntesei igazi adventi hangulatban szervezték meg 2015. december 13-án a 42. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteletet, amelynek ezúttal kivételesen a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet adott otthont a Mandák Mária Gyülekezeti Házban. Az év utolsó alkalmán Bolba Márta evangélikus lelkész beszélt arról, milyen valódi találkozásra várni.
Évek óta görcsösen próbálom visszaidézni a régi decembereket, a várakozás örömét, gyermekkorom karácsonyait és a csodák közelségét. Tavaly, december 20-án még mézeskalácsot sütöttem, majd arra eszméltem, hogy már szilveszterre készülünk. Úgy múlt el az ünnep, hogy fel sem fogtam, át sem éltem, csak kapkodtam emlékfoszlányok után, míg végül csak üres szaloncukor-papírok maradtak egy újabb elmúlt karácsony bizonyítékaként. Kérlelhetetlen őszinteséggel ki is jelentettem: elvesztettem valamit, ami régen az enyém volt, felnőttem és soha többé nem lesz szép a karácsony. Az idén mégis úgy érzem, nem vagyok hajlandó ebbe beletörődni, és lelkem mélyén valamire még várok. Ebben a kereső, várakozó hangulatban talált rám a decemberi Megálló istentisztelet, amely valóban megállított kicsit az év végi rohanásban.
A 2015-ös év utolsó Megálló istentiszteletére rendhagyó módon Józsefvárosban, a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Házban került sor. Ezúton is köszönjük Bolba Mártának, hogy otthont adott decemberi interaktív istentiszteletünknek. Ezen az alkalmon a helyi kollégium zenekara játszott Sánta József vezetésével, akik kimagasló zenéjükkel különleges adventi hangulatot varázsoltak.
A lelkünk mélyén tudjuk, hogy egy találkozásra várni különleges érzés, de ezt most igazán érdekes módon tapasztalhattuk meg Vajdics Anikó és a Mentactor csoport interaktív drámajátéka során. Ezalatt először elgondolkodhattunk e azon, vajon magzatként vártuk-e, hogy megszülessünk; vártuk-e, hogy meglássuk a világot. Annyi biztos: szüleink vártak ránk, várták az első találkozást, de könnyen lehet, hogy mi magunk is vártuk azt a találkozást – ezek az elmélkedő gondolatok messze vittek és fel is készítettek a következő játékra. Miután mindenki talált egy párt, felsorakoztunk egymással szemben, majd az egyik fél behunyta a szemét, a másik pedig lassan elindult feléje. A feladat csak annyi volt, hogy aki csukott szemmel várakozik, próbálja megérezni párja közelségét; aki viszont sétál, tapasztalja meg, milyen közelségre van szüksége annak, aki vár rá. A párok ügyesen megérezték egymás hangulatát, így voltak, akik kezet fogtak, akik megsimogatták egymás vállát és olyanok is, akik megölelték a másikat. Ezeket a mélyebb pillanatokat egy levezető játék követte, ahol hárman megálltak a terem végében, háttal mindenki másnak, majd várták, hogy meginduljanak feléjük. Ha hangokat hallottak, megfordultak, a közeledők pedig megdermedtek. Így jutottunk el szépen lassan azokhoz, akik vártak minket, átérezve a várakozás és a közeledés – néha zavaró, de legtöbbször jól eső – feszültségét.
Ezek után nyugodtabban és nyitottabb lelkülettel ültem vissza a helyemre, hogy meghallgassam Bolba Márta evangélikus lelkipásztor igehirdetését. Ez alkalommal József történetére figyelhettünk, de kicsit más szemszögből, mint amit megszoktunk: most belegondolhattunk, hogy József egy elkényeztetett, önző fiú volt, aki csak lassan szembesült ezzel. Hosszú út vezetett odáig, hogy felnőjön, majd évtizedekig várt egy ígéretet beteljesítő találkozásra, amikor végre újra láthatta családját. Ekkor érkezett el a megbánás, a vallomások és megbocsátás ideje. Emellett azonban fontos kiemelni, hogy édesapja már nem várta őt, lemondott róla, nem is akarta elhinni, hogy József életben van. Beletörődött, hogy elvesztette szeretett fiát és csak komoly, meggyőző érvek után kezdett újra várakozni. Ez a párhuzam figyelmeztet és utat mutathat mindnyájunknak: várakozzunk nyitott szívvel és ne jussunk el odáig, hogy már ne várjuk sorsfordító találkozásainkat.
Ezen az estén együtt, közösségben tapasztalhattuk meg, milyen találkozásra várni és bizonyára nem csak én gondoltam bele, hogy, amire így az év végén várunk, az a meghitt, családi ünnep. De voltaképp mi az a karácsony, amit várunk? Egy gyerekkorunkból lelkünkbe égett, törékeny mítosz, amit annyira féltünk, hogy senkit sem engedünk a közelébe? Vagy valódi találkozás, amire érdemes várakoznunk? A karácsony, mint egyszerű fogalom, önmagában csak csalódás. Hiszen a sütemény úgyis megég kicsit, nem mindig kaphatjuk meg, amit igazán szeretnénk és a nagy ünnepre való készülésben elég egyetlen fáradt megjegyzés, hogy megbántsuk szeretteinket. A karácsony, amit egyedül, másoknak hátat fordítva várunk, üres. A karácsony, amit Jézus nélkül várunk, sivár. A karácsony, amiben már nem várunk találkozást, élettelen. Mert valójában a találkozás, amit decemberben, az év végén és életünk minden napján várunk, az a találkozás Isten megváltoztató szeretetével.
Mindenkit szeretettel várunk a következő Megállón 2016. január 24-én vasárnap 18.00-kor ismét a Deák téri evangélikus templomban. A januári Megálló mottója: „Veled repül az idő” témája pedig a minőségi találkozás.
Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen vennének részt a következő Megálló istentisztelet szervezésében, illetve akik szeretnének a HangszóRock zenekar vagy a Mentactor drámacsoport tagjai lenni. E-mail címünk: koszi@koszi.net
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/
Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo
A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) által szervezett 42. KÖSZI Megálló interaktív istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközséggel együttműködésben valósult meg.
