A jövő táborvezetői az 5. SZIVI Ifjúságivezető-képző táborban

Piliscsaba – A Szívvel-Lélekkel Alapítvány az 5. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábort 2016. augusztus 7–13. között rendezte meg Piliscsabán, a Béthel Otthonban. Annak érdekében, hogy a jövő önkéntes táborvezetői élesben is kipróbálhassák a kétéves képzés alatt szerzett tudásukat, a tábort egy helyen és egy időben tartották a KÖSZI Napvető kalandtáborával, amely így egyben a képzés gyakorlati helyszíne is volt. A képzésvezetők Koknya Dorottya és Szabó Anna, a szakmai koordinátor Bátorfi Marianna voltak.

5. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor

Immár ötödik alkalommal tartott Ifjúságivezető-képző tábort a Szívvel-Lélekkel Alapítvány a KÖSZI azon középiskolás táborozóinak, akik később táborvezetővé kívánnak válni. A képzés legfőbb célja az, hogy megmutassuk a fiataloknak, hogyan kell programot vezetni, a gyerekek felé fordulni és vezetőként egymást segíteni egy héten keresztül. A tábort a 20. KÖSZI Napvető kalandtáborral párhuzamosan tartottuk, mivel így itt a gyakorlatban is kipróbálhatták a fiatalok, hogy milyen táboroztatóként helytállni egy gyerekekből álló közösségben. A SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor résztvevőit idén először motivációs levél és a KÖSZI táborvezetőinek ajánlása alapján választottuk ki, így ők maguk is érezhették: biztosak vagyunk abban, hogy képesek erre a feladatra. És ez igaz is volt. Nagyon büszkék vagyunk a fiatalokra, akik részt vettek a táborban, mivel egyértelműen helyt álltak minden helyzetben.

Az elsőévesekkel beszélgettünk, játszottunk, megismertük egymást. Igyekeztünk megoldani az esetlegesen felvetődő problémákat, s megpróbáltunk belehelyezkedni egy-egy megoldandó szituációba.

A másodévesek már sok, önállóan végzendő feladatot is kaptak. Megfigyelték az egyes programokat, kupaktanácsokat, a napi témák kreatív feldolgozását, illetve az ő feladatuk volt a péntek esti táncos, játékos záróbuli, vagyis a „Vándorbankett” kidolgozása, előkészítése és lebonyolítása, s ebben az elsőéves fiatalok segítségére is számíthattak. A játékterembe szórakoztató játékokat, a pincébe pedig zenét válogattak, s úgy gondolom, az utóbbi évek legjobb hangulatú záróestjét köszönhetjük nekik.

Sokszor esténként is összegyűltünk, beszélgettük, viccelődtünk, és megbeszéltük azokat a témákat, amelyek az adott nap folyamán felgyülemlettek bennük. Sok-sok kérdésük volt, elmondták saját véleményüket, döntésüket, valamint tanácsot kértek tőlünk és egymástól is.

5. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor - válogatás

***

Az 5. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábor a Szívvel-Lélekkel Alapítvány szervezésében, a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesülettel (KÖSZI) és a Piliscsabai Evangélikus Egyházközséggel együttműködve valósult meg.

Ifjúságivezető-képzőTáborok
Előző bejegyzés
Tőled volt jó a jubileumi 20. KÖSZI Napvető kalandtábor!
Következő bejegyzés
Állj a lábadra! – Ismét az országos evangelizáción szolgált a KÖSZI
keyboard_arrow_up