Engedély a boldogságra a megújuló Megálló istentiszteleten

Budapest – A Deák téri Evangélikus Országos Múzeumban rendezték meg 2017. február 19-én, vasárnap az 53. KÖSZI Megálló istentiszteletet, amelyen Lénárt Viktor evangélikus lelkész hirdetett igét. Az alkalom a fiatal felnőttlét problémáival foglalkozott.

53. KÖSZI Megálló istentisztelet

Megkezdődött a Megálló megújulása, amelynek keretében az istentisztelet pörgősebbé, dinamikusabbá, zeneközpontúbbá válik egy két-három hónapos időszak alatt. A résztvevők már a februári alkalmon számos változást észrevehettek.

Az igehirdetés alapigéje (Márk 12,28–34) arról szólt, hogyan próbálták meg az írástudók kioktatni Jézust és a saját igazságukat ráerőltetni. Az írástudók, a tanítványok és minden ember hajtja a saját igazságát, tíz körömmel ragaszkodik hozzá. Jobb lenne azonban az életünk, és könnyebb lenne a szívünk is, ha ezeket a dolgokat el tudnánk engedni. Ki kellene nyitnunk a szívünket Isten felé, hogy élő közösségünk lehessen vele. Ezt kegyelemből kapjuk meg, de mindennap tennünk kell érte.

Majd az emberek Istennel és más emberekkel való kapcsolatainak szintjeiről beszélt Lénárt Viktor. Az első szint a rítusok szintje, amely nem szól másról, mint az illemről, az udvariasságról és a látszatról, amelytől még nem lesz élő egy kapcsolat. A második a valódi kapcsolat szintje. Itt már létrejön egy élő kapcsolat, közösség Istennel vagy emberrel. Az ilyen szintű kapcsolat a teljes önátadásról szól, s ha Isten vezetésére nyitott, tiszta szívvel odafigyelünk, akkor megtaláljuk a boldogságunkat. A prédikáció végén Lénárt Viktor még egyszer megerősítette, hogy próbáljuk meg elengedni a saját igazságainkat, és figyeljünk Isten vezetésére.

Az istentisztelet folyamán a résztvevők közreműködői lehettek egy játéknak is, amelynek neve: Engedély a boldogságra. Vajdics Anikó névre szóló engedélyt osztott ki a résztvevőknek. Ebben szerződéses formában fogalmazhatta meg mindenki saját magának, hogy melyek azok a dolgok az életében, amelyeken nem tud változtatni, s melyek azok, amelyek tőle függnek, s önerőből is képes változtatni rajtuk. Aki akarta, tanúkkal is aláírathatta az engedélyét, amelyen Assisi Ferenc imájának részlete is helyet kapott:

Uram, adj türelmet,

Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

Amit lehet, és adj bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

A Megálló istentisztelet alatt a KÖSZI önkéntesei a gyerekeknek külön foglalkozást szerveztek, s az alkalom végén ismét szeretetvendégséggel várták a résztvevőket.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a következő KÖSZI Megálló istentiszteleten március 19-én 17 órától az Evangélikus Országos Múzeum közösségi helyiségében, amely a Deák téri evangélikus templom mellett található. Igét hirdet Benkő Vilmos.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) által szervezett 53. Megálló interaktív istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és az Evangélikus Országos Múzeummal együttműködésben valósult meg.

Megálló
Előző bejegyzés
Válaszúton – Fiatal felnőttek táboroztak a KÖSZI megújult Téli berek táborában
Következő bejegyzés
Adj hálát a hátszélért! – KÖSZI Megálló istentiszteletet tartottak a Deák téren
keyboard_arrow_up