„Gyógyító kegyelmében rejt el minket” – 63. KÖSZI Megálló istentisztelet

Budapest – A józsefvárosi Mandák-házban Rihay Szabolcs hirdetett igét a 63. KÖSZI Megálló istentiszteleten 2017. augusztus 13-án. Szolgálatát Joób Máté segítette. Az alkalom témája Isten gyógyító ereje volt.

Augusztus 13-án, egy meleg nyári napon, ismét összegyűltünk néhányan, hogy két hét után újra Megálló istentiszteleten vehessünk részt. A sok helyről verbuválódott közösség mostanra már egészen összeszokott kis társasággá alakult. Az istentiszteletek utáni kötetlen beszélgetéseknek köszönhetően új barátságok is szövődtek már a Megálló égisze alatt.

Az alkalmat kezdő dicsőítés egyszerre érintette meg az emberi szívet és segített kapcsolatot teremteni Istennel. Rihay Szabolcs igehirdetése pedig elgondolkodtató és szemléletes volt. Alapigeként a János 15,1-8 versét választotta, melynek talán a legkifejezőbb része: „Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.”

Csak az tud jó és sok gyümölcsöt teremni, aki rajta marad a szőlőtőkén, azaz élő, életet adó kapcsolata van az Istennel. A szőlő ugyan egy nagyon erős növény, szinte elpusztíthatatlan, viszont szüksége van szőlősgazdára is, aki a megfelelő „irányban tartja” őt. Szüksége van arra, hogy gondos kezek bizonyos részeit megtisztítsák, néhány vesszőjét pedig levágják. Ilyen levágott vessző Júdás is.

A jól gondozott növény viszont óriásira is nőhet, hosszú életű, és sok jó gyümölcsöt hoz. Szabolcs mesélt egyik nyaralásáról, ahol látott egy ház mellett egy szőlőtőkét, amely hat-hét méter magasra nőtt, karvastagságú volt a szára, egy teraszt befutott a hajtásaival és roskadozott a terméstől. Mi is lehetünk ilyenek, bennünk is feltörhet ekkora intenzitással egy élethosszon át Isten ereje, mert az Istennel való kapcsolatnak ilyen a természete. 

Az Isten országa viszont nagyon hasonlatos a wifi jelhez. Ott lehet, sőt ott van minden emberben, az emberek között, és az ember körül. Ott van mindenütt. Az Isten országában örülnek egymásnak az emberek, ott szeretet van és az Atya békessége. Jézus azt bízta ránk, hogy ezt az örömhírt vigyük el minden emberhez. Részemről kezdetnek ez a cikk talán egy jó első lépés lehet…

Gyertek el a következő KÖSZI Megálló istentiszteletre, hallgassátok meg, hogyan erősítenek meg minket az Úr által kiszabott próbatételek! A helyszín változatlanul a józsefvárosi Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház, ahol szeptembertől minden vasárnap 17 órától várunk minden kedves érdeklődőt sok szeretettel!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A 63. KÖSZI Megálló istentisztelet a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

Megálló
Előző bejegyzés
„Mert ő befogadott minket” – 62. KÖSZI Megálló istentisztelet
Következő bejegyzés
Legyetek jók, ha tudtok! – A 21. KÖSZI Napvető kalandtábort tartották meg Piliscsabán
keyboard_arrow_up