Balatongyörökön tartották a 73. KÖSZI Megálló istentiszteletet

Balatongyörök – 2018. február 11-én Rihay Szabolcs hirdetett igét a KÖSZI Megálló istentiszteleten, mely a KÖSZI Téli berek évindító hétvége lezárása is volt egyben. Az istentisztelet megerősítette azt az üzenetet, hogy nem a pénz boldogít, hanem a közösség.

Rihay Szabolcs bevezetésként arról beszélt, hogy az istentisztelet három részből áll: megérkezünk Isten elé, megvalljuk bűneinket, és megtörténik a feloldozás; ezt követi az igehirdetés, ahol Isten szól hozzánk, végül az úrvacsora következik, ahol megélhetjük a felszabadító és örömteli közösséget Istennel és egymással. A Megálló istentiszteletek során kialakult liturgia, a sok-sok ének, a jó zene és az érthető, fiatalos igehirdetés mind-mind ennek a közösségnek a megélését szolgálják.

Az igehirdetésnek két alapigéje volt: az első a Máté 6,31–34, mely arról szól, hogy ne aggodalmaskodjunk a jövő miatt, és keressük Isten országát. Szabolcs fontosnak tartja, hogy a keresztények is beszéljenek a pénzről és a helyes gazdálkodásról; éppen ezért csodálatos, hogy a táborban szociológiai és közgazdasági érveket is hallottunk arról, hogy a pénz nem boldogít, de ettől függetlenül soha ne felejtsünk el hálát adni azért, hogy nem kell aggódnunk az étel és az ital miatt.

Ezután Pál apostol korinthusiakhoz intézett szavait idézte: „…csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről akarok tudni közöttetek.” (1Kor 2,2) A korinthusiak akkoriban épp azon vitatkoztak, hogy melyik keresztény frakció képviseli az igazi keresztény tanítást. Pál arra szólítja fel őket, hogy ne feledjék: nem a különbségek a fontosak, hanem az, aki összeköt minket egymással és az Istennel. Ő Jézus Krisztus, akinek a keresztje megfordította azt az évezredes hitet, hogy az embernek könyörögnie kell az Isten vagy istenek figyelméért – Krisztusban az Isten az, aki szól, hogy nem haragszik, hanem hív és vár a közösségébe, az Ő országába.

Az igehirdetést úrvacsora követte, majd néhány további ének után elérkezett a búcsú pillanata.

A következő KÖSZI Megálló istentiszteletet 2018. március 10-én 18 órakor tartjuk a Deák téri evangélikus gyülekezet 1. emeleti nagytermében. Ezt megelőzően 15 órától KÖSZI tábortalálkozót tartunk, melyre várunk minden volt, jelenlegi és jövőbeli táborozónkat korhatár nélkül.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) által szervezett 73. KÖSZI Megálló interaktív istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

Megálló
Előző bejegyzés
Pénzt vagy életet? – A 9. KÖSZI Téli berek évindító hétvégét tartották meg Balatongyörökön
Következő bejegyzés
Tábortalálkozót és Megálló istentiszteletet szervezett a KÖSZI
keyboard_arrow_up