A MEKDSZ téli táborában járt a KÖSZI

Siófok – 2015. február 7-én a MEKDSZ téli táborában járt a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért. Egy friss önkéntesük az alábbi cikkben foglalja össze élményeit.

Péntek este egy váratlan telefon hívásom volt, megkértek, helyettesítsem egyik önkéntesünket, aki váratlanul megbetegedett. Nem sokkal később pedig már azon kaptam magam, hogy a reggel 9:07-es gyorsvonaton Siófok felé tartok. Siófokra, ahol majd Kelényi Zsolttal, a szervezet elnökével népszerűsítem a KÖSZI tevékenységét a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség) téli táborában.

A vonatút gyorsan telt, minden megtett kilométer 5 megállós szórólap kivágását jelentette.A Balaton partján fekvő „Nagy Sajtot” (tisztességes nevén Hotel Ezüstpartot) az üdülőforgalmat nélkülöző, ürességtől kongó utcákon értük el. A nyárra csak a kitartó napfény emlékeztetett.

A hotel ajtaján belépve azonban semmi sem utalt a kinti ürességre, valami egészen más fogadott minket. Mosolygós emberek igyekeztek a konferenciateremben tartott előadásra, ahonnan pedig igen komoly gondolatok szűrődtek ki. Hamar rátaláltunk harmadik KÖSZI-s társunkra, Nagy Gáborra, aki egyben a MEKDSZ-táborban végig részt is vett, valamint a helyi „koordinátorunkra”, aki megmutatta standunk helyét. Hamarosan teli is ragasztottunk minden szilárdnak ígérkező felületet Megálló interaktív istentiszteletes és nyári gyerektáboros plakátokkal.

Az érdeklődők első hulláma a délelőtti program végeztével jelentkezett. Elismerésemet kell kifejeznem, hogy az ebédre igyekvő éhes emberek közül is számos olyan akadt, aki megállt standunknál. Készségesen elmeséltük minden érdeklődőnek a KÖSZI profilját. Elsősorban a következő Megálló interaktív istentiszteletre invitáltuk őket, majd a továbbiakban – ha megtetszett nekik tevékenységünk – a nyári táborok önkéntes munkájára bíztattuk őket.

Estig tartottuk a frontot, kisebb pihenőkkel. Az érdeklődő korunkbeliek változatos kérdéseket tettek fel és sok értékes gondolatot is megosztottak velünk.

Ha már Balaton, nem állhattam meg, hogy ne menjek ki a partra és érintsem meg a tó vizét, majd készítsek pár képet, amelyet most megosztanék Veletek is.

Vonatra szállva egy izgalmas, tanulságos napot hagytam magam mögött, mely friss KÖSZI-tagként sok élménnyel gazdagított.

Szívesen önkénteskednél, de nem tudod, hol kezdd el?  Szereted a táborok hangulatát, a gyerekek csillogó tekintetét, zsibongását? Szeretnél egy jó fej, lelkes csapat  tagja lenni? 

Ha a fenti kérdésekre igen a válaszod, nézd meg honlapunkat, és légy te is a KÖSZI önkéntese!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A KÖSZI részvétele a MEKDSZ Téli táborában a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.

Egyéb
Előző bejegyzés
Szemfényvesztők – 6. KÖSZI Téli berek tábor volt Csobánkán
Következő bejegyzés
Csak szex és más semmi? – 34. Megálló interaktív istentisztelet a KÖSZI szervezésében
keyboard_arrow_up