Az EPOT-on járt a KÖSZI – személyes beszámoló

Budapest – Az evangélikus presbiterek idén is az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján találkozhattak 2015. szeptember 19-én, akik az előadásokon túl különböző egyesületek és szervezetek munkásságát is megismerhették. A találkozón részt vett a KÖSZI is, melynek képviselői igazán eredményesnek érezték részvételüket.

A Tüskecsarnokban került megrendezésre az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója, azaz az EPOT. A „Sokféle kegyelem – közös szolgálat. Felkészülés a reformáció kezdetének 500. évfordulójára” címmel szervezett találkozón idén is sok program közül válogathattak a résztvevő presbiterek és látogatók.

Az alkalmat Gáncs Péter nyitotta meg áhítatával, melyen Péter első levelének 4. része alapján beszélt a lelki ajándékokkal való szolgálatról. A rövid elcsendesedést a délelőtti főelőadás követte, „A reformáció világtörténelmi mérlege” címmel. Az előadó, Jeszenszky Géza történész, kiemelte a vallásszabadság rendkívüli fontosságát és azt, hogy a reformáció szelleme és eszméi a mai napig érvényesek. Ezeket a gondolatokat mélyítették tovább a délutáni beszélgetések és szekciós ülések.

Ebben az évben a KÖSZI egy standdal látogathatott el az EPOT-ra, hogy megosszuk tevékenységünket, tapasztalatainkat és élményeinket az érdeklődőkkel. Egyesületünket ezen a napsütötte szeptemberi szombaton ketten képviseltük: Halász Endre és jómagam, Szabó Anna. A presbiterek több előadáson és beszélgetésen vehettek részt, a szünetekben pedig körbejárhatták a standokat és érdeklődhettek a jelen levő egyesületek, szervezetek tevékenysége iránt. Minket a KIE és a MEVISZ pultjai között találhattak meg, de találkozhattak még többek között az Evangélikus Hittudományi Egyetem, a Luther kiadó és több gyülekezet képviselőivel is.

Boldogan tapasztaltuk, hogy nagy az érdeklődés táboraink iránt, örömmel osztottuk meg a szervezéssel és táboroztatással kapcsolatos élményeinket. Jó volt találkozni és megismerkedni olyan résztvevőkkel, akik a későbbiekben segíthetnek, hogy még több gyermek táborozhasson velünk és ismerhesse meg a KÖSZI tevékenységét.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) részvétele az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján a Szívvel-Lélekkel Alapítvány támogatásával valósult meg.

EPOT
Előző bejegyzés
Észrevettelek! – Személyes beszámoló a 39. Megálló interaktív istentiszteletről
Következő bejegyzés
Csillámos szombat – Az országos evangelizáción járt a KÖSZI is
keyboard_arrow_up