Sopron – Kilencen érkeztünk Sopronba köszisek az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnáziumba az iskolalelkész, Hegedűs Attila meghívására, hogy együtt töltsük a napot a diákokkal.
Hegedűs Attila iskolalelkész áhítatával nyitottuk meg az alkalmat, aki az előttünk álló húsvét kapcsán a reményről beszélt. Kiemelte, hogy noha életünk egyes pontjain még ha úgy is tűnik, hogy nincs tovább, mindig van kihez fordulni és van lehetőség újrakezdeni. Az áhítatot ifjúsági énekekkel színesítettük, gitár és dob kíséretében.
Ezután csapatokra oszlottak a diákok, és mi, önkéntesek, különböző állomásokon vártuk őket. Olyan feladatokkal készültünk nekik, amelyek elgondolkodtatók és aktuálisak az ő életkorukban. A „Kultúrfitnessz” állomáson például egy álom-osztálykirándulást kellett megszervezni, örökzöld magyar zeneszámokat felismerni, illetve soproni és környékbeli látnivalókat megnevezni. Ezen kívül egy párkapcsolatokról szóló állomás is volt, ahol külön beszélgettek a lányok és a fiúk az ideálokról, párkapcsolati nehézségekről és a szexualitásról. Volt továbbá egy olyan program is, ahol egy árverést játszottak el, melyen különböző pozitív tulajdonságokra és adottságokra lehetett licitálni.
Két állomáson is foglalkoztunk szociális érzékenyítéssel. Itt, a „Tégy egy lépést előre” című játék során a diákok különböző társadalmi helyzetű emberek bőrébe bújva hallgatták az önkéntesek által felolvasott állításokat, mint például „felnőttként lesz saját keresetem”, „lehetnek titkaim”, „van mobiltelefonom”, stb. Amikor szerintük igaz volt szerepükre az állítás, egy lépést tettek előre. Így a játék végén a diákok helyzete szemléltette a társadalmi különbségeket, hiszen volt, aki szinte a szemben lévő falnak préselődött, míg egyesek egy lépést sem tudtak megtenni. A program második felében a diákok érzéseiről és gondolatairól beszéltünk a téma kapcsán.
Az alkalmat Szemerei János püspök áhítatával zártuk. Számunkra hatalmas élmény és remek csapatépítő program volt a csendesnap megszervezése és lebonyolítása, és azt tapasztaltuk, hogy a diákok számára is tanulságos volt és tartalmasan telt.
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/
Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo
Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com
A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület részvétele a Soproni csendesnapon a Szívvel-Lélekkel Alapítvány együttműködésében valósult meg.