Pörgesd fel a karantént a KÖSZI-vel! KÖSZI KaranTábor – Online Életfonal

Szöveg: Nemes Anikó
Fotók: Karánsebesy Réka, Tóth Lilla

Online tér – 2020. április 17-19. között rendezte meg a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület a rendkívüli KÖSZI KaranTábort. Mivel a kialakult járványügyi helyzet miatt idén elmaradt a tavaszi KÖSZI Életfonal életvezetési tábor, ezért döntött úgy az egyesület, hogy online formában biztosít találkozási lehetőséget a fiataloknak. Az esemény 7-12. osztályosoknak szólt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel még felnőtt kiscsoport is kialakult. A lelki ívet Bonnyai Zsuzsanna hitoktató, a KÖSZI lelki vezetője biztosította. Nemes Anikó táborvezető személyes beszámolója.

KÖSZI KaranTábor – Online Életfonal

A KÖSZI-táborok előkészítéséhez a szervezőcsapat már hónapokkal a tábor kezdete előtt nekilát. Idén kivételesen lelkes csapat alakult a tavaszi KÖSZI Életfonal életvezetési tábor szervezésére, és március közepére már teljesen össze is álltak a programok. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a kialakult vészhelyzet miatt le kell mondanunk a tábort, pedig több, mint egy hónappal a tábor kezdete előtt már 20 gyerek is jelentkezett. Így született meg az ötlet, hogy csináljunk valamit online, hogy ne hagyjuk veszni ezt a közösséget.

Elindult az ötletelés, és abban mind egyetértettünk, hogy minél pozitívabb tartalmakat kell összeállítani, hogy átsegítsük a gyerekeket ezen a nem szokványos járványidőszakon. Mivel a KÖSZI-táborok híresek a jól megszokott keretes szerkezetükről, igyekeztünk ezt megtartani most is. Az kérdés sem volt, hogy minden nap szükség van reggeli és esti áhítatra, valamint a reggeli igén alapuló délelőtti kiscsoportos beszélgetésre, a Kupaktanácsra. Úgy döntöttünk, hogy a KÖSZI KaranTábor fő témája a karanténhelyzet megélése, a bezártság, hogy egyénenként, ki hogy érzi magát, vészeli át ezt az időszakot. A lelki ívet is ehhez alakította lelki vezetőnk, Bonnyai Zsuzsanna, aki az Ószövetségből és Újszövetségből is választott igeszakaszokat. Többek között feldolgoztuk Jónás küldetését, a cethal gyomrában töltött idejét, valamint a néma lélek kiűzéséről szóló történetet, hogy milyen ereje van az imádságnak. A péntek esti nyitó áhítatot Bonnyai Zsuzsanna, a szombat reggelit pedig Szlaukó-Bobál Orsolya ceglédi lelkésznő tartotta, akinek ezúton is nagyon köszönjük a támogatását. A tábor további három áhítatát pedig elkötelezett fiatal táborszervezők tartották, akik nagyon őszintén szóltak a kamasz korosztályhoz.

Az ezt követő délelőtti kiscsoportos témafeldolgozást, a Kupaktanácsokat a Zoom videócset-rendszerén keresztül oldottunk meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel még egy felnőtt csoportot is kialakítottunk, ahova Balog Eszter lelkésznő is csatlakozott, aki a KÖSZI-táborok elődtáborának, az Országos Evangélikus Gyermektábornak a vezetője volt évekig.

A délutánokat csupa vicces játékkal, videóval és versennyel töltöttük meg. Az egyik nagysikerű videósorozat Az én karanténstorym volt, amelyben több vezető készített pár perces hangulatos és sokszor igen humoros kis videót arról, hogyan telik egy napja az otthoni bezártságban. Az egyik népszerű táboros játékot, a Fele sem igaz szerették a legtöbben, amelyben a vezetők egy témáról, amely most a bezártság volt, elmesélnek egy rövid történetet, amit vagy valóban átéltek vagy csak fikció, a táborozóknak pedig ki kellett találniuk, ki is mondott igazat. Az egyik legsikeresebb verseny a mémgenerálás (olyan vicces képek készítése, amelyek futótűzként terjednek az interneten) volt, KÖSZI-táborok témában. Rengeteg képecske született, voltak köztük nem sablonon alapulók, hanem saját gyártásúak is, a gyerekek ismét megmutatták, micsoda kreativitás rejlik bennük, amivel megnevettettek mindannyiunkat.

Ami nem hiányozhatott ebből a táborból sem, az a zene! Keveházi D. Sámuel rengeteg, az Újének és Zarándokének című énekfüzetekből vett dalt gitározott és énekelt el nekünk videóra rögzítve. Igazi tábori hangulatot pedig az varázsolt otthonainkba, hogy Kelényi Zsolta KÖSZI elnöke kitalálta, hogy a videós tartalmakat ne csupán feltöltsük a zárt Facebook csoportba, hanem azok élő adásként menjenek le, így egy-egy zenés áhítatot vagy videós játékot valóban egy időben nézhettek és kommentelhettek sokan – ezzel is erősítve a közösségi élményt. A rengeteg videós tartalom igényes szerkesztését, vágását, valamint 2 és fél napon keresztül a technikai háttér biztosítását az egyik legfiatalabb önkéntesünknek, Tóth Lillánnak, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium végzős hallgatójának köszönhetjük. Az élőben nézhető videókhoz a szoftveres megoldást pedig Muzsnay András önkéntesünk szolgáltatta, aki gazdaságinformatika hallgató Debrecenben. Nagyon sokat dolgozott a színfalak mögött a tábor összeállításán és marketingjén Karánsebesy Réka elnökségi tagunk is.

A KaranTábor, a KÖSZI első online tábora úgy gondolom nagy siker volt, összesen közel 35 kamasz táborozó és 15 felnőtt, illetve szervező önkéntesünk követte az eseményeket, csatlakozott be egy-egy beszélgetésre. Az online tér sok rugalmasságot adott, egy-egy tartalmat később is vissza lehetett nézni, ráadásul külföldön élő táborosaink is csatlakoztak Erdélyből illetve Luxemburgból. Több visszajelzést is kaptunk, hogy jó lenne ha minden hétvégén lennének zenés áhítatok és kiscsoportos beszélgetések. A tábor és a KÖSZI fő üzenete ebben a nehéz helyzetben: Minden rendben lesz! Együtt könnyebb! Használjuk az imádság erejét!

Akik nélkül nem jöhetett volna létre a KÖSZI KaranTábor, azaz a színes szervezőcsapat: Bonnyai Zsuzsanna (hitoktató), Hegedüs Kende (teológus és történelem szakos hallgató), Keveházi D. Sámuel (hitoktató), Muzsnay András (gazdaságinformatika hallgató), Radnai Szilvia (közgazdász, szakfordító), Szilágyi Szabolcs (politológus), Szitó Mátyás (joghallgató), Szlaukó-Bobál Orsolya (lelkész), Tihanyi Hanna (közgazdaságtan hallgató), valamint a KÖSZI munkatársai: Kovács Enikő és Szentkatolnay Miklós. Mint minden tábor, a KÖSZI KaranTábor sem valósulhatott volna meg Kelényi Zsolt, a KÖSZI elnöke és dr. Horváthné Pellionisz Petra, a KÖSZI kreatív és tartalmi vezetőjének tanácsai nélkül.

KÖSZI KaranTábor - Online Életfonal 2020.

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A 14. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor helyett megtartott KÖSZI KaranTábor esemény a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

ÉletfonalTáborok
Előző bejegyzés
Tanácsok a lelki egészség fenntartásához
Következő bejegyzés
Karantén-tippek tőlünk Neked – KÖSZI-s jó tanácsok a home office-hoz és az otthoni tanuláshoz
keyboard_arrow_up