KÖSZI Napvető táborok: SZIVI Táborvezetők akcióban – Csapó egy

Szöveg: Kaczor Manna, fotó: Cserni Boglárka

Budapest – 2019. március 31-én a csapatépítő-összerázó tréninggel ismét kezdetét vette a KÖSZI Napvető táborok szervezőinek szóló SZIVI Táborvezetők akcióban képzési program, melyet idén is a Szívvel-Lélekkel Alapítvány szervez. Közel harminc fiatal gyűlt össze, újak és régiek, hogy nekilássanak a 2019-es nyári táborok megszervezésének.

KÖSZI Napvető táborok: SZIVI Táborvezetők akcióban – Csapó egy

Én amolyan „régiúj” volnék – azt hiszem, talán Kelényi Zsolt KÖSZI-elnök szájából hangzott el valami hasonló jelen sorok írójára vonatkozóan. Réginek még új vagyok, de újnak meg már tavalyi. Múlt évben érkeztem a csapatba, most már a tavalyi kalandokból és emlékekből merítkezve örömmel jelentkeztem a második tábor-felkészítőre!

Az első napon a csapatépítés volt a középpontban és egymás megismerése, csapattá szervezése. Itt még mindhárom tábor – Napvető mese-, élmény- és kalandtábor – szervezői egyszerre jelen voltak. A tavalyihoz hasonlóan ismét óriási lelkesedéssel érkezett hozzánk a Szívvel-Lélekkel Alapítványtól dr. Kővári-Horváth Márta tréner Győrből, hogy csapatot építsen. Márti évtizedes táborszervezői tapasztalatával most is igazán hitelesen és szórakoztatóan készített fel minket arra a bizonyos hétre.

Elképesztően vidám és szorgos csapat gyűlt össze sok új önkéntessel. A tréning első felében játékok segítségével ismerkedtünk meg. Ezeket néha felváltotta egy-egy hivatalosabb blokk, amely a tábor általános menetéről és a további felkészítőkről szolgált információkkal.

A tréning legnagyobb kihívásának idén is az időpontok egyeztetése bizonyult. Nem volt könnyű összehangolni, hogy minden szervező naptárában ugyanaz a három nap legyen üres. Viszont! Kedves leendő táborozók, nyugalom! Sikerült.

A nagy délutáni ’brainstorming’ előtt gyors ebédszünet, hogy a pizzának hála teli hassal indulhassunk neki a nap utolsó részének, ami már egészen hasonlított a tábor tényleges előkészületeire. Ekkor a nap folyamán először váltunk három csapatra annak megfelelően, hogy ki melyik tábor szervezésében vesz részt. S kezdetét vette a végtelen ötletelés…

Sok feladat vár még ránk a gyerekek érkezéséig. Kemény munka, értékes tartalom és tudás lesz addig osztályrészünk! Hajrá, KÖSZI!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
http://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A Szívvel-Lélekkel Alapítvány által szervezett SZIVI Táborvezetők akcióban 1. képzése a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért (KÖSZI) Egyesülettel együttműködésében valósult meg.

TáborokTáborvezetők akcióban
Előző bejegyzés
Összhangban Istennel és egymással – Lelki nap a KÖSZI-ben
Következő bejegyzés
XVIII. Országos Evangélikus Hittanverseny – Légy kreatív a KÖSZI-vel!
Menü