Köszi a hittanversenyt! – avagy KÖSZI-sek az országos evangélikus hittanversenyen

Szöveg: Szabó Anna, fotó: Capras Viktor

Budapest – Kellemes, napsütéses szombati napon, 2018. április 14-én gyűlhettünk össze az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség kertjében, hogy a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) is részt vegyen a hittanverseny döntőjének lebonyolításában.

Köszi a hittanversenyt! – avagy KÖSZI-sek az országos evangélikus hittanversenyen

Ismét nagyon sok gyerek vett részt a XXVII. országos evangélikus hittanverseny döntőjén, ahol a verseny négy külön idősávban folyt. Míg az egyes korosztályok összemérték tudásukat, addig a KÖSZI az evangélikus gyülekezeti és missziói osztály munkatársaival és önkénteseivel karöltve szervezett izgalmas programokat a többi érdeklődőnek.

Kézműves-foglalkozásunk kínálatában szerepelt hűtőmágnes, 3D-s képeslap és jácintvirág-készítés, valamint a töretlen népszerűségnek örvendő csillámtetkó. A KÖSZI-sek mellett a kemeneshőgyészi evangélikus gyülekezet segítségével szépséges Luther-rózsát lehetett festeni és szalvétát dekupázsolni, illetve kémiai kísérleteket is bemutattak az egyetem kápolnájában.

Ebédidőben segítettünk a szendvicsek, müzlik és almák kiosztásában. Ezt követően folytatódott a kézműveskedés és a csillámtetkózás, közben pedig néptáncon és bábelőadáson is részt vehettek a gyerekek. Az záróalkalom után mi is jó élményekkel, szívünkben örömmel térhettünk haza.

Már készülünk következő, népszerű KÖSZI Napvető nyári táborainkra. Részletek és jelentkezés a www.koszi.net oldalon.

***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t Facebookon:
http://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) részvétele az országos evangélikus hittanversenyen a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködve valósult meg.

Hittanverseny
Előző bejegyzés
Nagy sikerrel zárult a XXVII. Országos Evangélikus Gyülekezeti Hittanverseny
Következő bejegyzés
Ép testben ép lélek – Ilyen volt a 12. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor
keyboard_arrow_up