Jó, hogy újra látlak! – Az országos evangelizáción a KÖSZI-vel

Szöveg: Tóth Lilla Eszter; Fotó: Tóth Ibolya, Tóth Lilla Eszter

Budapest – 2018. október 6-án a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) gondoskodott az országos evangelizáción a gyermekek foglalkozásáról. A nap folyamán délelőtt és délután is családias környezetben, a Kisdeák Evangélikus Óvodában vártuk az érdeklődő gyerekeket.

Jó, hogy újra látlak! – Az országos evangelizáción a KÖSZI-vel

Szombaton már korán reggel, az első programok kezdete előtt birtokba vettük az evangélikus sziget óvodájának Mókus csoportját, és felkészültünk az érkezők fogadására. A gyerekek pedig örömmel jöttek, néhányunkat régi ismerősökként üdvözölve, hisz voltak, akikkel már nem elsőre találkoztunk: részt vettek táborainkban, vagy korábbi evangelizációk során is velünk töltötték az idejüket.

Napközben felfedeztük az óvodát, beöltözőset játszottunk, és bújócskáztunk, az érdeklődőknek mesét olvastunk, báboztunk, és építettünk egy hatalmas vasúthálózatot. Természetesen a KÖSZI védjegyévé vált csillámtetkó sem maradhatott el. Gyönyörűen csillogó mintákkal a karjukon térhettek haza a vállalkozó szellemű gyerkőcök. Könnyű dolgunk volt velük, hiszen bár néha kicsit hangosak voltak túlzott örömükben, mégis mindig szót fogadtak.

A legnagyobb boldogság az volt számomra, hogy láthattam, hogy a gyerekek barátokká lesznek az itt töltött délutánok alatt. Bár legtöbben csak évente egyszer, ilyenkor találkoznak, mégis ütőkártya volt több alkalommal is a megszeppentek szüleitől, hogy „Gyere, nézzünk azért be, itt van Ráhel is meg Debóra, biztos jó lehet akkor!”, vagy másokat említve. Ez a mondat az esetek nagy százalékában pedig be is jött, hiszen az évek alatt többen igazán jól összebarátkoztak már, és ki is mondana nemet egy jó baráttal való egész napos játékra!

Egy röpke óra szünet és az ebéd után már újra kezdődött is a játék és a nyüzsgés, egészen a záró istentisztelet végéig, négy óráig szórakoztunk együtt, míg a szülők különféle előadásokon vehettek részt. A búcsú pedig nehéz volt, még ha kellően el is fáradtunk már a végére. Így tehát reméljük, hogy még találkozhatunk közülük minél többekkel akár jövőre, akár a KÖSZI táboraiban!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület részvétele az országos evangelizáción a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Szívvel-Lélekkel Alapítvány együttműködésében valósult meg.

Országos evangelizáció
Előző bejegyzés
Állati jó KÖSZI Napvető kalandtábor
Következő bejegyzés
„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten” – 17. KÖSZI Nyomkereső tábor
keyboard_arrow_up