Szöveg: Tóth Enikő és Bakó-Kiss Csaba
Budapest – 2017. szeptember 16-án a KÖSZI önkénteseinek jóvoltából a budapesti Óhegy parkban került megrendezésre a Szólunk! városmisszió és családi nap amelyen a KÖSZI Koktélbár csapata is részt vett Szabó Rubina vezetésével. Testi és lelki felfrissülésben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak a helyszínre. 14 féle alkoholmentes koktéllal, frissítőkkel, kávéval és egy kis gondolatébresztéssel vártuk az eseményre kilátogatókat.
Idén már második alkalommal álltunk a pult mögé mi, a KÖSZI önkéntesei, hiszen ismét kinyitott a KÖSZI Koktélbár. Ez alkalommal ugyan csak egy napig, de a már megszokott dinamikus és lelkes csapattal vártuk a szomjas érdeklődőket. Szombat reggel az előkészületek már reggel 8 órától zajlottak. A rendezvényen a pesti evangélikus gyülekezetek is érdekes eseményekkel várták az odalátogatókat.
A résztvevők olyan színes programokon vehettek részt és helyszínekre látogathattak el, mint például a táncház, mesejátszóház, focibajnokság, pogácsasütő verseny, tombola. Ha valaki megszomjazott a programok alatt örömmel láttuk őt, s színes italválasztékunkkal igyekeztünk mindenki kedvében járni. Nem csak alkoholmentes koktélokkal, de üdítőkkel, kávéval, limonádéval és teával is készültünk erre a mozgalmas, kora őszi napra.
A már megszokott módon, a testi felfrissülés mellett a lelki felfrissülésre is odafigyeltünk, hiszen minden vendégünk kapott a választott itala mellé egy-egy gondolatébresztő, motiváló vagy elgondolkodtató igét, idézetet. Koktélválasztó plakátunknak köszönhetően – nem épp megszokott módon – mindenki az épp aktuális lelkiállapotának megfelelő koktélt tudta kiválasztani.
Csak egy kis ízeítőként, íme néhány koktélunk, mely szeptember 16-án is nagy népszerűségnek örvendett: Társas Turbó koktélunkat a magánytól szenvedőknek, míg a Múzsa Csókja elnevezésű italunkat mindazoknak ajánljuk, akik egy kis inspirációra vágynak.
Jövő nyáron biztosan találkozhattok újra velünk, vagyis a KÖSZI Koktélbár csapatával a 12. Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón, ahol ismét ínycsiklandó koktélokkal és lelket simogató gondolatébresztéssel várunk majd titeket. Addig azonban böngésszétek honlapunkat és Facebook-oldalunkat, valamint látogassatok el évközi programjainkra és eseményeinkre!
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/
Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo
A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) részvétele a Szólunk! városmisszió és családi nap rendezvényen a Pesti Evangélikus Egyházmegye és a Szívvel-Lélekkel Alapítvány együttműködésével valósult meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindenképpen értesülj az aktuális programjainkról és ajánlatainkról!