Az Országos Evangélikus Hittanverseny döntőjén szervezett gyerekprogramokat a KÖSZI

Budapest – 2017. május 6-án került sor a XXVI. Országos Evangélikus Hittanverseny döntőjére, melyet idén is a Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezett és bonyolított le. A KÖSZI önkéntesei pedig ismét számos játékkal és programmal készültek a fiatal versenyzők számára.

Az evangélikus egyházban minden évben a Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezi és bonyolítja le a gyülekezetekben és iskolákban az igen népszerű országos hittanversenyt. Az idei döntő május 6-án volt Budapesten, amelynek az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Budapest-Zuglói Egyházközség adott otthont. Az idei téma Pál apostol élete volt az Apostolok Cselekedetei alapján. A téma, bár nehéznek tűnik, a sok név és helyszín miatt, a gyerekek és a felkészítők kiválóan birkóztak meg a feladattal.

A gyülekezeti hittanversenyhez idén is a gyermeknap kapcsolódott. A csapatok délelőtt és délután is versenyeztek, összesen négy versenykör indult. A feladatokat állomásról állomásra vándorolva kellett a gyerekeknek megoldaniuk. A versenyt színes programok egészítették ki, többek között folyamatos kézműveskedésre volt lehetőség a KÖSZI animátoraival. A gyerekek és az őket elkísérő felnőttek is munkálkodhattak, készíthettek meglepetést anyák napjára, mely lehetett képeslap, hűtőmágnes vagy akár kitűző is.

Társasjátékozni is volt lehetőség ami segítette, hogy a sok helyről érkező gyerekek megismerkedhessenek egymással, esetleg új barátokra tegyenek szert. Tanúja voltam egy kolozsvári és egy ceglédi kislány összebarátkozásának és biztos vagyok benne, hogy több ilyen is előfordult a nap folyamán, amit mi nem láthattunk.

Úgy gondolom, hogy nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a legnépszerűbb ismét a csillámtetoválás-készítés volt. A nap folyamán készültek virágok, rajzok, s még kedves kis üzenetek is. A gyerekek ezeket egymásnak vagy a családjuknak készítették, de volt amelyeket mi, foglalkozásvezetők kaptunk tőlük ajándékba. Csodálatos látvány volt, ahogy sok-sok kezecske dolgozott azért, hogy ajándékot, meglepetést készítsen.

Pablényi Edina lelkésznő és Németh Zoltán, a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetőjének segítségével a legbátrabbak kipróbálhatták, milyen talicskában utazni egy vékony gerendán. Balogh Éva a Gyülekezeti és Missziói Osztály gyülekezeti referense Óriástársasjátékra hívta az érdeklődő gyerekeket, de ez alkalommal is volt BibLab a felsősöknek, bábelőadás a Szeretetre vágyó süniről a Palánta Bábmisszió előadásában, s néptánc Bolya Dániel zenekarával.

Elég hamar szóba elegyedtem a kis versenyzőkkel, s igyekeztem megtudni, ki honnan érkezett, hogy érzi magát. Az elmondottak alapján bátran kijelenthetem, hogy a gyerekek a nap minden programjával elégedettek voltak, s a versenyfeladatok izgalmai után önfeledten szórakozhattak a ​​játékos és kézműves programokon.

Az idei hittanversenyt a gyönyörű napsütés tette még felejthetetlenebbé, de természetesen nagyon sok múlott a szervezők és az önkéntesek fáradhatatlan munkáján is, akik kiemelten figyeltek arra, hogy minden a helyén legyen, s kiváló és összeszokott csapatként dolgoztak a háttérben. Biztosan tudom, hogy ez bizony néha nem egyszerű, de úgy érzem, megélni ezt a napot kárpótol minden nehézséget. Németh Zoltán és a GyüMi munkatársainak úti áldásával zárhattuk a napot, illetve a teológusokból álló zenekarral énekelhettünk.

A KÖSZI nevében ezúton is még egyszer gratulálunk minden csapatnak és résztvevőnek az elért eredményekért és lelkesedésért!

***

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról!

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/

Kövess minket az Instagramon:
https://www.instagram.com/koszi.toled.jo/

Kövesd TikTok csatornánkon legújabb videóinkat:
https://www.tiktok.com/@koszi.toled.jo

A KÖSZI részvétele a XXVI. Országos Evangélikus Hittanversenyen a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület, valamint a Szívvel-Lélekkel Alapítvány együttműködésében valósult meg.

Hittanverseny
Előző bejegyzés
Ki leszek, ha nagy leszek? – Ilyen volt a 11. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor
Következő bejegyzés
57. KÖSZI Megálló istentisztelet
keyboard_arrow_up