Szöveg: Halász Endre
Fotó: Tilki-Nagy Titusz
Piliscsaba – 2021. október 25-én, az 1. KÖSZI Titkos küldetés expedíciós tábor utolsó napján, a piliscsabai Béthel Otthonban került sor a 94. KÖSZI Megálló istentiszteletre, amit Bonnyai Zsuzsanna tartott. Az istentisztelet a hit fontosságáról, használatáról és megőrzéséről szólt, és alapigéje a Reformáció ünnepének jegyében egy olyan ige volt, amely összekapcsolja Pál apostolt és Luther Mártont.
Az őszi táborba nem vakációról, hanem majdnem két hónapnyi iskolába járás után érkeztek a gyerekek, fáradtan, egy kissé belefásulva a hétköznapokba (nem véletlenül választotta Zsuzska a Mint fáradt vándor… kezdetű dalt az igehirdetés elé), így a tábor egyik célja az volt, hogy kikapcsolódást nyújtson, néhány napra megállítva a mókuskereket. Ezt szolgálta a színes, egzotikus kerettörténet, a sok, logikára és ügyességre épülő játék, a kirándulás és a tánc is. A másik célja az volt, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, és elgondolkodjunk azon, hogy mit miért teszünk, ki az, akinek meg akarunk felelni, és úgy általában hogyan kellene élnünk.
A tábor áhítatai Pál leveleihez kapcsolódtak, a záró Istentisztelet igéjét is Pál rómaiakhoz írt leveléből olvasta: Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”. (Róm 1,17)
Ez az a mondat, amely Luther Mártonra is elemi erővel hatott, amikor azt az Istent kereste, aki őt szereti és akit ő is szerethet. Amikor azt a tanácsot kapta, hogy tekintsen Jézusra, rádöbbent, hogy Isten nem a cselekedeteinken, hanem Krisztus szeretetén keresztül lát minket. Hiába próbálunk mindent jól csinálni, nem tudjuk tökéletesen betartani még a tízparancsolatot sem. Bár még ha bűnös emberek is vagyunk, de minket is szeret és megváltott. Ez a hit segít hozzá, hogy jót cselekedjünk.
Zsuzska elmondott egy frappáns kis történetet a rabbiról és a szappankészítőről, aminek az volt a tanulsága, hogy a hit, akárcsak a szappan, akkor fejti ki hatását, ha használjuk. A hit Isten ajándéka, amit használhatunk: ha hiszünk, valami megváltozik belül, és azt érezzük, hogy nem tudunk mást, mint jót tenni, vagy legalábbis a jóra törekedni.
A hitért azonban harcolni kell, minden nap meg kell küzdenünk érte. A Szentírás a hit, remény és szeretet forrása, és olvasásával fenntarthatjuk az Istennel való kapcsolatunkat. Ebben a Szentírás mellett az imádság is segít: Pál apostol egyik pillanatról a másikra telt meg hittel, de ő is minden nap imádkozott, hogy ez a kapcsolat fennmaradjon és épüljön.
Az igehirdetés végén egy-egy piros, fehér és zöld színű gyöngyöt és egy hozzájuk illő, madzagot kaptunk Zsuzskától, amiből egy karkötőt készíthettünk. Ez egyrészt a hitet, a reményt és a szeretetet szimbolizálta, másrészt az összetartozást – a táborban levők összetartozását és a nemzet összetartozását is, határokon innen és túl.
Végül egyenként áldást kaptunk, énekeltünk és meghallgattuk a Kovács Péter vezetőtársunk által írt új, szép és lendületes ifjúsági éneket, a Tenger öröm igéd című dalt. Az áhítatok és az istentisztelet közelebb hozták hozzánk Pál apostol szellemiségét, az egész hétvégén át ragyogó napsütéssel feltöltöttek minket, és lelki útravalót adtak a borongós napokra is.
A következő KÖSZI Megálló istentisztelet Piliscsabán lesz a Béthel Otthonban 2022. február 6-án 10:45-kor, a 12. KÖSZI Téli berek évindító hétvége zárásaként.
***
Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:
Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon:
https://www.facebook.com/koszi.toled.jo/
Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide:
koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com
A 94. KÖSZI Megálló istentisztelet a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindenképpen értesülj az aktuális programjainkról és ajánlatainkról!