Papírrepülő

A KÖSZI-ről

Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért
és Gyermekekért Egyesület

Papírrepülő


20+ év tapasztalat

A KÖSZI mögött álló táboroztató csapattal 1997 óta szervezünk gyermek- és ifjúsági táborokat.


Szakmailag felkészült vezetők

A nemcsak elkötelezett, de sok éves tapasztalattal rendelkező animátoraink, táborszervezőink rendszeres szakmai továbbképzésben, felkészítésben részesülnek.


Minőségi programok

A táborokban célunk a szabadidő hasznos és élményszerű eltöltése, a fiatalok személyiségének és készségeinek gazdagítása, értékrendszerének elmélyítése, közben szórakoztató programok nyújtása.


Keresztény értékrend

A KÖSZI táborszervezői, animátorai mindannyian vallásosak, az evangélikus, katolikus és református felekezetekhez tartoznak.

Mire számíthatsz, ha részt veszel egy programunkon?

Szeretetteljes közösség

Csapatjátékok, vetélkedők, beszélgetések és kiscsoportos kreatív-interaktív foglalkozások által gondoskodunk arról, hogy a fiatalok új barátokra és megértő, szeretetteljes közösségre leljenek a táborok alatt.

Minőségi beszélgetések

A táborban minden este kis beszélgetéssel, összegzéssel zárjuk a napot, étkezések előtt, illetve este közösen énekelünk, imádkozunk.

Hasznos időtöltés

Célunk a fiatalok személyiségének és készségeinek gazdagítása, értékrendszerének elmélyítése, miközben életkorukhoz igazítva számos szórakoztató programot kínálunk számukra.

Élmények nyújtása

Törekszünk arra, hogy minden táborozó megtalálja a maga számára izgalmas elfoglaltságot, és figyelünk arra, hogy hasonló életkorú társaikkal közös szobában barátkozhassanak össze.

Odafigyelés

A résztvevők a táborok egészén átívelő 4-8 fős kiscsoportokban működnek együtt egymással, amelyben jobban megismerhetik egymást, emellett maximum 5 táborozó jut egy vezetőre.

Szakmai sokszínűség

Önkénteseink között számos szakma képviselője jelen van, köztük többek között tanító, pedagógus, pszichológus, mérnök, közgazdász, bölcsész, teológus és lelkész is szerepel.

Személyes példamutatás

Szeretnénk a fiatalokkal megismertetni mindazokat az értékeket, amelyeket mi is követünk, és úgy gondoljuk, hogy a későbbiekben útmutatóul szolgálhatnak majd számukra.

Kérdés esetén fordulj hozzánk bizalommal!

Előzetes egyeztetés alapján személyes félfogadást is biztosítunk irodánkban.

Kelényi Zsolt

Kelényi Zsolt

elnök

zsolt.kelenyi@koszi.net
+36 30 830 7756

Pap Eszter

Pap Eszter

operatív és közösségi koordinátor

eszter.pap@koszi.net
+36 20 361 7056

Hivatalos adataink és dokumentumaink

Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület

Postacím: 1025 Budapest, Kavics utca 10.
Adószám: 18148192-1-41
Bírósági nyilvántartási szám: 14064

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület adatvédelmi és adatkezelési szabályzata:

Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület számviteli beszámolói:

Menü