Isten éltessen, KÖSZI!

Szöveg: Horváthné Pellionisz Petra

Anélkül, hogy tudtuk volna, beleszerettünk. Velem talán akkor történt, amikor felébredtem Piliscsabán, és még mielőtt kinyitottam volna a szemem, Keveházi D. Sámuel gitárhangja úszott be az álmaimba. Vagy amikor az éjszakai túrán valaki meggyújtott egy mécsest, a kamaszok a sötétben megfogták egymás kezét, és valaki, talán Jarács Teó, csak úgy improvizált egy kis áhítatot. De lehet, hogy akkor, amikor együtt énekeltünk Piliscsaba susogó fái alatt, a kápolnában…

10 éves a KÖSZI

Sokáig csak élveztük ezt a boldogságot, hogy megtaláltunk valamit, amiről eddig nem is tudtuk, hogy hiányzott nekünk. Közel Istenhez, megnyílt egy csatorna, közel egymáshoz, egy új családot kaptunk, közelebb magunkhoz, kiderült, hogy mennyi mindenben jó vagyok én is. Igyekeztünk, gyakoroltuk a szerepünket, mindenki azt, amihez legjobban ért. Kelényi Gergő például kiválóan tudott bevásárolni, Hajdu-Jenei Anna Kicsi és Horváth Márti mindig nagyszerű játékokat talált ki, és volt olyan, például Kelényiné Sólyom Iringó, aki fantasztikusan tudott bekötözni és megszeretgetni sérüléseket. Mindig is rajongtunk a gyerekekért, az arcukon kereken elterülő mosolyért, vagy a könnyeikért, amelyek néha kicsordultak a nagy beszélgetések közben.

Egy nyári, piliscsabai délutánon fogalmazódott meg a gondolat, hogy úgy érezzük, szükség van rá, és nekünk is szükségünk van rá, hogy megszülessen. Hogy saját nevet kapjon, megtaláljuk a neki illő ruhát, hangot, és kedvünkre fejleszthessük. Híd legyen Isten és a gyerekek, fiatalok között. Álmodoztunk róla, Isten áldását kértük rá. 2010. július 29-én alkonyatkor a nap besütött az albérletembe, és aláírtuk a papírokat. A nevét hamar kitaláltuk, de sok más dolgon heteken, hónapokon át gyötrődtünk. Vagyunk elegen és elég bátrak, hogy életben tartsuk? De akkor már annyian voltunk, akik szerettük, hittünk benne, áldozatokat hoztunk érte. 2010 ősze pedig már a várakozásról, a készülődésről szólt, és november 20-án este megszületett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban egy ifjúsági napon. Évi 3 tábornyi súlya volt, és 20 önkéntes hosszúságú. Zenekarok hangján sírt fel, az önkéntesek örömükben táncra is perdültek. Kicsi, ám határozott temperamentumú újszülött volt: az akarata törhetetlen, ahogy azé is, aki megálmodta és a mai napig biztos kézzel támogatja őt, Kelényi Zsolté.

Egy szeretnivaló, néha kicsit kajla, rendkívül ragaszkodó és meglehetősen sokoldalú kisgyerek lett a KÖSZI-ből. Az első év nem volt könnyű… Sokszor nem aludtunk, egész éjjel fenn voltunk, és javítgattuk a programfüzetet, a táborvezetői kézikönyvet. Ettől persze feledékenyek lettünk, mint amikor a tábor első napján eltűntek a nemezek és a társasjátékplakát, amelyek sosem kerültek elő. Munka után siettünk haza hozzá, és bármikor megcsörrenhetett a telefon, egy iPhone-ról érkezett a hívás, hogy szükség van ránk. Sokat sírt: néha a nevetéstől, máskor ijedtében, sokszor az áhítatokon, leggyakrabban az Áldásoddal megyünk dal után. Szerencsére nagyon gyorsan megszerettette magát mindenkivel, elsősorban a fiatalokkal. Egyéves volt, amikor 2011. december 4-én, a Deák téri evangélikus templomban az első Megálló istentiszteleten, talán mondhatjuk úgy, megkeresztelték. Akkor indult el a Megállók sora: nagyon sokat segített ebben Benkóczy Péter, Komáromi Benedek vagy Szlaukó-Bobál Orsolya, de nem lett volna mindez az igazi Szabó Panki vagy Vajdics Anikó nélkül. És már a második év végére, 2012-re megduplázódott a súlya: egy nyári Napvető táborból kettő is lett, annyi gyerek és annyi önkéntes vágott bele lelkesen a piliscsabai nyárba.

Kisgyermekünk mindig is nagy étvággyal falta az életet: oda volt a müzliszeletért, egy-egy tábori napon hatvanat is megevett, nyáron pedig 6-7 dinnyétől ért fülig a szája – Pápai Attila Pupill és Frenyó Gyuri nem győzte őket felvágni. De szerette – néha talán túlságosan is – a zöldségeket, mint például a póréhagymát is. Nagyon mozgékony volt: sokszor kellett póttornáztatni, járt éjszakai túrára, úszni, focizni, elkezdett aerobicozni, aztán tábortáncolni. Sőt, egyszer, 2012-ben még Hóeke sítáborozni is ment Ausztriába. Télen szánkózott a csodás Nagybörzsönyben, tavasszal napozott a kamaszok közt az Életfonal táborban, ősszel pedig az Üvegtigris büféhez zarándokolt minden évben.

Nem volt könnyű, hogy megtanítsuk rá, hogy önellátó legyen, mindannyian emlékszünk olyan alkalmakra, amikor nekünk kellett nadrágostul zsákba kapni, a ruháit mosogatni. Sokat fájt a feje, hasa, de ilyenkor mindig jót tett, ha ivott egy nagy pohár vizet, tett egy sétát a ház körül, és megmosta az arcát. Mégsem volt beteges, sosem maradt el, bár Verburg Bence éjszakánként néha még kórházba is szaladt vele. Kedvenc játékai a piliscsabai babák lettek, akárcsak Karánsebesy Rékának, esetleg a plüssök, mint Péklapát vagy a Jelzőbárány. Szerette az énekeket pl. a Pillangót vagy a Szappanbuborékot (szlovákul is), a kreatív játékokat pl. az Öröm- és bánatujjakat. Kedvenc játéka a TÜV Show lett a fáradt tábori estéken. Néha azért nem volt könnyű vele, nem akart lefeküdni, razziázni kellett mellette, aztán pedig elaludt a Pokrócmesén a gyerekek ágyában, a megbeszélésen vagy a tréning kellős közepén. Mindig mindent szétpakolt, és az eszközfelelősnek, pl. Inotai Dórinak kellett rendet tennie, máskor rablósat játszott, és elrabolta Bonnyai Zsuzskát. Megcserélte a szobákat, ijesztgetőset játszott a pincében, filctollal kent kenyeret, eldugta a csörgőkígyókat. Másnap persze mindenért elnézést kért, és a fontos dolgokra nagyon vigyázott – főleg a rábízott gyerekekre.

Amikor három éves lett, látszott, hogy nem lesz elég, ha csak mi foglalkozunk vele, szükség lett rá, hogy felvegyünk valakit, aki gondoskodik róla: Nemes Anikó – aki táborozóból lett önkéntes – lett az első munkavállalónk. Számos tehetséges munkatárs követte őt, például Csercsa-Kincses Anita, Bernát Tóth Enikő vagy Szilágyi Dóri, és jelenleg már három szuper állandó munkavállaló segíti. Ekkor a KÖSZI jókedvű, csintalan óvodás lett. Még most is imád beugrózni és szerepeket játszani, ahogy Endreffy Korni és Koknya Dorka is. Nagyon jó humorérzéke lett, s bár a szóviccei néha meglepőek, mindig kitalált valami vicceset – erről Malik Matyi, Jagyugya Erik vagy Frenyó István gondoskodott. Elkezdett titkolózni is, de a titkai végül mindig kiderültek, mindenki örömére. Sok kritikát kapott, és hajlamos volt elmenni a falig, nem mindig érezte, hogy hogyan kell viselkednie. Sokszor túl hangos volt, és nem volt könnyű szót hagynia másnak. Néha talán túlzottan lázadónak tűnt, pedig a szíve mélyén nem akart mást, csak betölteni, amire hivatott, összekapcsolni a gyermeki, a felnőtt és a krisztusi világot.

A kezdeti nehézségek ellenére végre barátai is lettek. Elhívták, hogy részt vegyen csendes- és családi napokon, segédkezzen más egyházi rendezvényeken, és ő mindig igyekezett, sokszor Frenyó Zsófi vagy Szabó Rubina szervezésében. Hihetetlen eredmény volt, hogy fiatal kora ellenére 2013-ban többek között meghívták az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, hogy tanítson a táborozásról a Lelkész akcióban című programban.

4 évesen nagy kalandra vállalkozott, a detektívtörténetek nagy kedvelőjeként 2014-ben Nyomkereső tábort indított, aminek a nevét Faragó Balázs találta ki. Hihetetlen, mennyire szeret beöltözni, mint Szilágyi Szabi vagy Lőrincz Andi is, de akár ki is talál történeteket, ahogy Gombos Peti vagy Vilmánszki Borka. Annyira jó detektív lett, hogy 2020-tól már nyáron is beöltözik, 2021-ben pedig expedícióra indul majd egy Titkos küldetésre.

5 évesen már világot akart látni, és elkezdett egy különleges különórára járni: 2015-ben elindult a KÖSZI Koktélbár – kiskorúságára való tekintettel alkoholmentesen –, amely azóta is nagyon sikeres. Időközben sok fiatal nőtt fel az önkéntesek közül, például Nagy Gábor vagy Bakó-Kiss Csabi, akik koktélkeverőknek születtek.

6 évesen végre elfoglalhatta helyét az iskolapadban. Szerencsére nem egy szorongó alkat, sok okos, apró, nem is szürke agysejtecske dolgozik rajta most is, hogy mindig jó teljesítményt nyújtson. Sokat készül az óráira, de leggyakrabban csoportmunkában, a tanulási időn sosem spórol, éjjel is szeret megbeszéléseket tartani. Szereti az Excel táblázatokat, és mátrixokban gondolkodik, mindennek megvan a megfelelő adminisztrációs sablonja, érti az olyan betűszavakat, mint az EMÉTNYAK. Persze sokszor téved, de igyekszik beismerni a tévedését. Nagyon bántja, ha elront valamit. Az agyát rendszeresen karban kell tartani, ezért létrejött a Táborvezetők Tanácsa és a Menedzsment, valamint 2018-tól különböző teamekbe tömörülnek az önkéntes sejtjei.

Kalandvágyó természetének köszönhetően a lelki életére nagy gondot kell viselni, ebben nagyon sokat segítettek neki a lelkészei, mint többek között Szántó Enikő, Kovács Áron, Szabó András, Kendeh K. Péter vagy Rihay Szabolcs. Hamar kiderült, hogy szeret tanulni, ezért megkerestük a megfelelő szervezetfejlesztőket, trénereket és más szakembereket, így köszönet illeti Lénárt Rékát, Lénárt Viktort, Kadlecsik Zolit, Aszalós Pétert, Benya Annamáriát, Fogdné Nemecz Ágnest, Lakatos Gergelyt vagy Varjú Tamást. 

8 évesen, 2018-ban hatalmas dolog történt az életében, és végre lett egy saját szobája – vagyis irodája. Elkezdett odafigyelni a kicsikre is, akikhez nagyon jó érzéke van, így jöhetett létre a Napvető mesetábor, sőt már jóval korábban, 2012-ben elkezdte korrepetálni az egy osztállyal alatta járókat ifiképzés keretében Bátorfi Marianna vezetésével. Már régen is nagyon szeretett segíteni másokon, ezért gyűjtött használt ruhákat és étellel kínált hajléktalanokat. Egyszer már esküvőt is szervezett, amikor Kelényi Zsolt és Kelényi-Molnár Rozália egybekelt – hol, ha nem Piliscsabán, a Béthelben?

És most hogy van? Igazi kiskamasz. Nagy tervei vannak, menő akar lenni, de közben nagy a nyomás, sok a feladat, és néha nem ér ezek végére. Szereti a zenét: furcsa módon a mulatóst és Hamit, Kardos-Horváth Jánost, a Cheap Thrills-t és a retrót is egyszerre… Egyre jobban táncol, akárcsak Halász Endre, és már sokszor volt szerelmes is, néha kisebb, néha nagyobb sikerrel, igaz, Zsoldi-Nemes Ildi és Zsoldi Lajos? Mindig nagyon udvarias a lányokkal, bár gyakran bedobja őket a felfújható medencébe, vagy megpróbál átlógni hozzájuk – de mi mindig elkapjuk. Sosem hazudik, csak a Fele sem igaz alatt. A nagy átalakulás kapujában áll, ami a felnőttkor felé vezeti őt. Szeretne már szép lassan jobban a saját lábára állni, de ehhez még meg kell tanulnia dolgokat, pl. a források megteremtését. Talán már kevésbé vannak balhéi, vagy legalábbis a szülei nem tudnak róla.

De hiába cseperedik fel egyre jobban, a gyereklelke máig megmaradt: még mindig játszani szeret leginkább, és bármikor vállalkozik egy nagy lelkizésre vagy egy jó mókára. Nem tud megöregedni, erről azok a táborozó gyerekek gondoskodnak, akikből azóta lelkes önkéntes lett, mint Lada Szandi, Hegedűs Kende, Fróna Hanna vagy Szloboda Bori. Úgy tűnik, fiatal kora ellenére vezetői ambíciói is vannak, akárcsak Tóth Lillának, Szitó Matyinak, Cserni Boginak, Riczinger Petinek vagy Tihanyi Hannának. Rengeteg új embert fogadott a szívébe, akik újabb és újabb dolgokra tanították meg, mint Radnai Szilvi, Rihay-Kovács Zita, Szabó Adri, Agárdi-Nagy Tamás vagy Fabinyi Blanka és még sok-sok szeretett önkéntesünk, akiknek mind nagyon hálásak vagyunk.

Persze most nagyon nehéz neki – mint talán mindenkinek – a vírus miatt. Állandóan társaságban lenne, szórakozna és nevetne a gyerekekkel, de nem lehet. Csöndben elfogadja ezt, csak néha lázad online esték és táborok formájában, és igyekszik jobb híján belülről fejlődni – de már tervezi a jövőt.

Nagyon büszkék vagyunk rá. Néha a mindennapi feladatok között elfelejtjük ezt, és talán erélyesebben szólunk neki, vagy nincs időnk viccelődni vele, de szükségünk van rá. Általa lettünk mi is felnőttek, és maradhatunk gyerekek. Köszönjük őt és ezt a közös családot a Mennyei Atyánknak. Isten éltessen, KÖSZI!